Tizenhetedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
A tegnapi kommentek hatására ma hoztam nektek egy új részt! :D A következőt valószínűleg hétvége fele vagy későbbiekben hozom, de nem ígérek semmit. A sulitól függ minden! :(
Kathy


Kedves Blogom!
Hihetetlen, hogy egy nap alatt mennyi minden történik az emberrel. Nem
tudom mennyire sikerül majd leírnom a mai nap eseményeit, de én minden
esetre megpróbálkoznék vele.
A kora reggeli kelés sajnos most sem maradt ki az életemből. Ez Daavid velejárója.
Ő minden egyes nap hajnali négy órakor kiugrik az ágyból és elkezd készülődni
a futáshoz. Ezzel alapvetően nem lenne semmi gondom, ha nem korlátozná az én
alvás mennyiségemet is. Hihetetlen, hogy nem tud mondjuk kivételesen hatkor
kelni, megreggelizni, szépen türelmesen összekészülődni és csak ezek után
elkezdeni a két órás edzés tervét.
- Beca! - Üvöltötte az ajtómon dörömbölve pontban fél ötkor. Anyut most
nagyon utálom ezért a büntetésért. Különben is miért én lettem megbüntetve,
mikor Daavid vett rá erre az egészre? - Ébren vagy?
- Neeem! - Kiabáltam a takaróm alól, de sajnos nem kerüli el a figyelmét,
ahogyan Mariáét sem.
- Rebeca, kelj fel azonnal, mert bármire képes vagyok, hogy elhallgasson ez
az őrült!
- Hagyjatok békén! Korán van még nekem! - Nyüszítem, miközben erőt veszek
magamon, hogy az ágyam mögött elhelyezkedő ablakon keresztül
végigkémleljem az ébredező várost. Még sötét volt és feltehetőleg hideg is.
Nem normális az az ember, aki ilyenkor futásra adja a fejét.
- Becaaa! Apa kinyír, ha nem tartom be a pontos edzés tervet.
- Hol lehet jelentkezni az állásra? Szívesen vállalom erre a hétre. - Mormogtam
kimászva a jó meleg ágyamból, hogy elinduljak hajnalok hajnalán egy fél
maratonra. Most már száz százalékig biztos vagyok benne, hogy két olyan
tökéletes embernek is, mint anya és apa, születhetnek enyhén dilis gyerekei,
mint én.
- Ha vállalod, akkor nem kapod többé vissza az életedet, de gyere már!
- Adj fél órát! Majd találkozunk a nappaliban.
- Oké, de siess! - Mormogta és ezzel visszaállt a házban uralkodó béke.
Legalábbis egy időre. Ugyanis voltam olyan lökött és visszafeküdtem még
egy picit aludni, amit későbbiekben belátva nem kellett volna. Ezzel kivívtam
az egész család haragját, minek köszönhetően kénytelen voltam apát is
bevonni a kis futásunkba.

- Beca gyere már! - Unszolt egyszerre Daavid és a nagy Fernando Alonso, aki
nem mellesleg még mindig nem jött ki a gyakorlatból. Velem ellentétbe, aki
benne se volt. Míg ők állításuk szerint lassan kocogtak, én a hátuk mögött
készültem meghalni.
- Nem megy! Ennyi volt! - Köhögtem ki nagy nehezen a bíztatónak szánt
mondat után és leültem a járda szegélyre.
- Nem adhatod fel! Mi lett volna, ha én...
- Apaaa! - Kiáltottam rá mérgesen és a házunk felé vettem az irányt. Tekintve,
hogy a környéket egyáltalán nem ismerem két óra bolyongás után teljesen
elveszettnek éreztem magam. Azt sem tudtam merre van az arra és bár eredetileg
spanyol lennék, évek óta nem beszéltem a nyelvet. Itt pedig be kell lássam az
angollal nem sokra megyek. A kérdezősködéssel ezeknek az ismereteknek
tudatában meg se próbálkoztam, helyette inkább tovább gyalogoltam.
Mikor már mindent elveszettnek hittem jelent meg csak a szemem előtt a park,
aminek a közelében tegnap Daaviddal megálltunk egy picit. Csak remélni
mertem, hogy drága barátomnak van annyi esze, hogy autóba üljön és úgy
keressen. Ha egyáltalán érdeklem én annyira.

Sajnos a férfik sokkal kevesebb agy tekervényüket használják, mint mi, így
minimum három órát töltöttem el egy padon, míg végül egy erős kéz érintését
éreztem a vállamon. A férfi parfüm illatától még mindig megborzongok, főleg,
ha az egy ismeretlen illat számomra.

Most viszont be kell rekesztenem egy kicsit a mesélést, ugyanis egy kisebb
napszúrást kaptam és anya az ágyba parancsolt.
Beca

Tizenhatodik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Bocsánat, hogy ilyen hosszú ideig nem jelentkeztem, de nagyon lefoglalt az év kezdés. Most hoztam nektek egy részt, remélem tetszeni fog, bár gy kicsit gyengére sikeredett. Ígérem lassan kezdetét veszi majd a tényleges cselekmény is és akkor egy kicsit izgalmasabb fejezetek olvasgatásában lesz majd részetek!
Kathy


Kedves Blogom!
Ma már hétfő este van. Illetve kedd hajnal, ugyanis a nagy mutató már
régen túlhaladta 12 órát. Lassan egy hete nem írtam már neked Drága
Blogom, ami nem lustaságomból adódóan történt, sokkal inkább Daavid
jelenléte miatt. El sem hiszem, hogy lassan már egy hét eltelt az érkezése
óta, teljesen úgy érzem, mintha csak tegnap jött volna. A napjaink
kilencven százalékát együtt töltjük, mit sem törődve azzal, hogy finn
barátomnak minimum 6 órát kellene edzéssel töltenie. Ez volt az
egyetlen kitétel, amit apja szabott neki, mikor elindult Svájcból.
Ha még nem mondtam volna Daavid ráérősebb és szétszórtabb
ember, mint én. Ezalatt a "néhány" hónap alatt, amit a GP"-ban
eltöltött még gondolni sem gondolt volna arra, hogy neki valaha
is szüksége lenne majd olyan emberekre, mint például személyi
edző, menedzser vagy esetleg egy jó sajtós. Helyette az összes
ilyen jellegű feladatot Kimi Raikkönen látja el helyette, akinek már
egy csöppet szerintem túl sok is ez egyszerre.

Az elmúlt néhány napban hihetetlen dolgokat hajtottam végre. Először
is sikerült egy teljes napra elszakadnom a számítógépemtől. Persze az
elektronika csodáit nem vetettem meg, ugyanis finn barátommal dévédé
maratont tartottunk, mai abból állt, hogy az összes jelenleg a mozikban
futó filmet megnéztünk. Jót nevetgéltünk közben és mire észbe kaptunk
már ránk is sötétedett. Megsúgom, Daavid egy percet sem edzett aznap.
A következő történelmi pillanat az olt, mikor péntek reggel végre erőt
vettem magamon és finn barátom kíséretében elhagytam a szobámat és
leültem a Családommal - köztük Mariaval is, aki talán legjobban értékelte
a tettem - reggelizni. Majd végül a mai, vagyis a tegnapi napom volt a
legnagyobb lépés. Végre sikerült átlépnem a házunk küszöbét. Anyuék el
sem hitték, mikor mondtam nekik este, hogy kivételesen nem a szobámban
töltöttem az egész napot, hanem Daaviddal autókáztam a városban. Igaz nem
szálltunk ki a piros Ferrariból, de ez is nagyon nagy dolog volt számomra.

- Daavid, ebből baj lesz! - Közöltem, mikor bekapcsoltam a biztonsági övemet,
de Ő csak hosszasan mosolygott rám és kitolatott a feljáróról.
- Miért lenne baj? Ha Raquel vagy Fernando keresne, akkor engem hívnának
először. - Rázta meg a fejét és magunk mögött hagytuk a házat, amiben az
elmúlt hónapban raboskodtam. Ahelyett, hogy kételyeim növekedtek volna,
minden egyes elhagyott méter után egyre boldogabb lettem. Daavid pedig
kivételesen betartva a sebesség korlátozást mutogatta végig a város
nevezetességeit, valamint kevésbé híres helyeit. Tátott szájjal kapkodtam
ide-oda a fejemet, mint valami kisgyerek, miközben erősen szégyelltem magam.
- Ezt most nekem kéne csinálnom! - Hajtottam le hirtelen a fejem és könnyek
gyűltek a szemembe az elvezetgetett idő gondolatára.
- Hey, nyugi! Bepótoljuk mindent, amiről lemaradtál, rendben?
- Mindent? Mi mindent akarsz még bepótolni? - Néztem rá nagy szemekkel.
- Például meglátogatjuk a legközelebbi kávézót! - Nos igen, míg Svájcban
éltem egy nap sem volt teljes, minimum három bögrényi kávé nélkül,
amit persze csak a legdrágább helyeken vehettem meg. Mára beérem
a reggeli egy csészével, amit anyu csinál és legalább ötször finomabb,
mint az összes kávézóban kapható együtt véve.
- Nem mehetnénk inkább Mekibe? - Néztem rá boci szemekkel. Most sem
a fekete ital árával lett volna problémám, sokkal inkább a rengeteg emberrel.
Erre még nem voltam felkészülve, akármennyire is biztonságba éreztem
magam Daavid mellett.
- Biztosan ezt akarod? A Mekiben van a legszarabb kávé, amit eddig ittam.
- Ha nem gond. - Mondtam halkan, mire Ő egy szó nélkül a legközelebbi
gyorsétteremhez hajtott.
Végül a kávéból két kapucsínó, egy saláta, két sajtburger, egy óriás krumpli
és két fagyi lett. Mit ne mondjak annak ellenére, hogy Daavid az összes
hizlaló dolgot nekem rendelte, mindketten ettünk mindenből. Már-már egymás
kezéből kapkodtuk ki az ételeket nagyokat nevetgélve.

Este indultunk el csak hazafelé, ahol a szüleim éppen akkor akarták volna
a rendőrséget tárcsázni, hogy kezdjenek. Szerencsére ezt még az utolsó
percben megakadályoznunk, de büntetést nem kerülhettük el. Ma reggel,
ami néhány óra múlva elérkezik, el kell mennem Daaviddal futni. Úgyhogy
azt hiszem éppen itt az ideje néhány óra alvásnak.
Beca