Szünet

Szijasztok!

Először is szeretnék mindenkinek utólag is békés ünnepeket kívánni és egy nagyon ütős szilvesztert! ;)

Elszántam magam végre, hogy írjak nektek. Úgy érzem a Blogoló örökösnőnek amilyen nagy lelkesedéssel indultam neki és amennyi ötletem volt, most annyira holtpontra kerültem vele.
Nincs semmi ötletem hozzá és nem szeretném csak úgy összecsapni a végét (mert bizony pár részen belül majd mindenképpen befejezem).

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy most jó pár hónapig félreteszem ezt a ficet és a másik kettőre koncentrálok. Nem tudom, hogy azokat milyen rendszerességgel tudom hozni nektek és mennyire fog titeket érdekelni (mert ugye a témája eltérő mindegyik ficemnek), de igyekszem.
Most ennek ellenére mindenek előtt áll a tanulás. Nagyon kell igyekeznem ahhoz, hogy elérhető távolságba tudjam a céljaimat.

Mindenkitől elnézést szeretnék kérni aki olvasott és megpróbálom majd minnél hamarabb hozni a befejező részeket, de nem ígérek semmit!
Puszi, Kathy

U.I.: A Padlógáz folytatását lassan olvashatjátok majd! ;)

Huszonhatodik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Pár napja visszakaptam a gépem, úgyhogy tudtam nektek most hozni egy folytatást. Ezt a részt szeretném néhány hűséges kommentelőmnek ajánlani, akik szinte a kezdetek óta írogatnak a részeimhez. Név szerint Nikíínek, Eszternek és Brigcsnek! A többieknek is, akik akár csak egy részemhez is írtak, nagyon nagyon köszönöm! :) Sokkal jobb így nekiállni egy újabb résznek! :D
Puszi, Kathy
U.I.: A bloggerem nem működik 100%-on így nem tudok immáron sehová sem kommentet írni (még a saját blogjaimra sem), remélem ez hamarosan megoldódik. Addig is bocsi mindenkitől! :(
Jaj és a komment határ ezúttal 6. :)



Kedves Blogom!
A Forma-1 az idők során szinte semmiben sem változott. Más lett igaz az autók festése és a pilóták is hiánytalanul lecserélődtek azóta, mióta utoljára jártam erre, de az emberek tömege, az autók zaja és a benzin gőz illata felidézte bennem azt az időt, mikor még apu is itt versenyzett. Igaz akkor még nagyon kicsi voltam, de ezek az emlékek megmaradtak bennem.

Mostanra azonban már kevésbé találom izgalmasnak a boxban töltött perceket, miközben az eredmények egymás után villognak fel a szemeim előtt. A két Red Bull egészen az utolsó percekig a mezőny végén kocsikázott, mikor is hirtelen megjelent Daavid nevének rövidítése a képernyő tetején. Mindenki nagy szemekkel meredt a mellette lévő idő eredményre, ami fél másodperccel jobbnak bizonyult, mint az eddig élen autózó Thuneré. A döbbenet azonban csak addig tartott, míg csapattársa, az évek óta Red Bull pilótaként számon tartott Alexandre Jouannem bele nem kezdett egy újabb mért körébe. Rögtön válaszolt a finn pilóta remek első szektorára, amit legalább fél tized másodperccel sikerült is megdöntenie. Nagy csata kezdődött a Vörös bikáknál, az újonc és a tapasztalt harca, amely nem volt vérre menő küzdelem, de a nyertesnek annál édesebb volt a győzelem.

Az edzés első, néhány ezredes fölényével Alex lett. Az ellenfeleknek azonban volt mitől tartaniuk, a Red Bull készül megismételni a 2010-es, valamint a 2015-ös siker szezonját, amelyekben ugyan mindkétszer Vettel vihette el a Világ bajnoki trófeát, azonban a csapat mindkét autója harcban volt az utolsó futamig a címért.

Mikor betolták Davvid autóját én már ott álltam és vártam rá. Tudtam, hogy még sok dolga lesz és ezek között nem az lesz az első, hogy velem foglalkozzon, de arra nem is számítottam, hogy mikor behajolok az autójába és adok neki egy puszit a bukójára, Ő egy szó nélkül magamra hagy majd. Ideges volt, de nem tudtam rájönni miért. Ez csak egy egyszerű edzés, és bizony Ő sem nyerhet mindig, mindenhol, mindenben. Főképp nem egy olyan ember mellett, akinek teljesen ugyanolyan autója van, de jóval több tapasztalata.

Lehajtott fejjel ültem le arra a székre, amelyen végignéztem a másfél órás edzést és vártam, hogy visszajöjjön. Eltelt fél óra, majd egy, végül beesteledett, mire a finn pilóta, talpig fehérben leült a mellettem levő székre.
- Ne haragudj! - Nézett rám a gyönyörű kék szemeivel amelyben most nagy vihar dúlt. - Le kellett nyugodnom egy kicsit.
- Sikerült? - Emeltem rá a tekintetemet, de a hangom hideg és érzésektől mentes maradt.
- Igen! - Bólintott egyet és karjaival átölelte a vállam. - Indulhatunk?
- Órákkal ezelőtt is indulhattunk volna. - Álltam fel egy cseppet morcosan, majd a parkoló felé igyekeztem. Eltájolhattam magam, ugyanis Daavid megragadta a kezem és ujjainkat összefűzve a másik irányba vezetett.
- Mutatni szeretnék valamit! - Súgta a fülembe.

Jó pár órás gyaloglás után értünk csak a célunkhoz, amely egy hangulatos szálloda volt, minden fényűzés és pompa nélkül. Nem kérdeztem semmit, nem szóltam egy szót sem, csak követtem Daavidot, aki egészen egy tetőtéri szobához vezetett.
- Egy kicsit kettesben szerettem volna veled lenni! - Hajolt ismét a fülemhez, majd elkezdte csókolgatni a nyakam. Összerezzentem és egy igazán különleges érzés kerített hatalmába, ám hirtelen felvillantak előttem annak az éjszakának a képei. Chris mosolya, az illata, az érintései. Megrázkódtam és ellöktem magamtól Daavidot.
- Ne! - Kiáltottam és a könnycseppek utat törve maguknak folytak végig az arcomon. - Még nem megy! - Rogytam a földre, majd Ő lassan közelebb jött, letérdelt mellém és karjaiba vett. Az ölébe tartva ringatott, míg én a pólójába kapaszkodva sírtam ki magamból az összes szomorúságot, csalódottságot és dühöt, ami bennem volt.
- Szeretlek! - Adott egy puszit a számra. - És várok rád, amíg csak szeretnéd.
- Köszönöm! - Súgtam alig hallhatóan, majd lassan felállt, de egy percre sem engedett el. Ráfektetett az ágyra, segített levenni a nadrágom és betakart.

Nem sokkal később már az ágyban feküdtem a biztonságot nyújtó ölelésében. Ám nem jött álom a szememre. Nem tudtam lehunyni őket és úgy tenni ismét, mintha sikerülhetne ezt az egészet bármikor is elfelednem.
Beca

Közlemények

Sziasztok!
Szeretnék elnézést kérni tőletek, hogy megint nem hoztam új részeket, de a gépem sajnos meghalt. A feltámasztása idejére, pedig kaptam egy angol billentyűzetes gépet, amivel esélytelen, hogy akár egy részt is meg tudjak írni. :( Előreláthatóan nem fog hosszasan elhúzódni majd a javítási folyamat, úgyhogy azért ne menjetek messzire (az ígéretek szerint néhány nap, de a szerelő még nem tudja azt, amit én, vagyis hogy mennyi vírus van szerencsétlen gépen).

Most pedig jöjjön a második közleményem, amit voltaképp inkább elgondolkodtatónak szánok,
mintsem számonkérőnek. Az utóbbi időkben sok negatív kritikával találtam szembe magam
(nem a saját, sokkal inkább mások blogjain). Ezzel természetesen semmiféle gond sincsen, hiszen
én is mindig kérek tőletek ilyen jellegű hozzászólásokat, hogy tudjam merre tovább a fejlődés
mezején. Azonban ezekből mostanság egyre több konfliktus adódik. A jobbik esetben a felek
meg tudják egymás között beszélni a dolgot, de van, hogy ehhez nagyobb viták szükségesek,
Éppen ezért szeretnélek titeket arra kérni, hogy mindenkinek próbáljatok meg úgy véleményt
nyilvánítani, ahogyan magatok is elvárjátok azt másoktól. Tudom, most egy kicsit magam ellen
beszélek, de nem jó azokat a közleményeket olvasni, amelyekben az ilyen jellegű összetűzések
miatt bárkinek is elmegy a kedve az írástól és abba is hagyja azt (ez természetesen nem csak
F1-es témájú blogokra igaz). Ne feledjétek: Úgy bánjatok a másikkal, ahogyan nektek is jól
esne, ha bánnának veletek!
Köszönöm, hogy végig olvastátok és mérlegeltetek. A megértésetekért pedig hálás vagyok!
Kathy

Huszonötödik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Hoztam nektek egy új részt. Most nem szabok komment határt, mert nem tudnám teljesíteni, és
mert a folytatás sem lett annyira erős, hogy ezt megtehessem. Remélem azért néhányotoknak tetszik majd és írtok néhány sort. De ezt most nem várom el senkitől!
Nem tudom mikor hozok folytatást, de igyekezni fogok (ennél sokkal jobbat hozni).
Puszi, Kathy

Kedves Blogom!
Ebben a pillanatban értem vissza a recepcióról. Hogy mégis mit kerestem én
ott hajnali háromkor, amikor még minden épeszű ember az óriási ágyában
alszik ebben a hihetetlenül nagy luxus hotelben? Egy recepcióst, akinek
a lelkére köthettem, hogy amint megüresedik egy szoba, arra igényt tartok,
mert ettől a két pasitól egyszerűen képtelenség aludni.

Miután kipakoltunk és megnéztünk néhány filmet a tévében, úgy döntöttünk
a legjobb lesz álomra hajtani a fejünket, hiszen hosszú napnak nézünk elébe.
Mindenki elhelyezkedett az óriási ágyon, amelyen hihetetlenül hosszan tudott
vitatkozni a két Raikkönen.

- Nem fogsz a barátnőm mellett aludni! - Jelentette ki indulatosan Daavid,
miközben én az ajtóból figyelve az eseményeket egy óriásit ásítottam. Ezt a
mondatot legalább negyedjére hallottam a szájából és már azt tudtam jól mi
lesz rá a felelet.
- Én pedig nem alszom egy pasi mellett. - Suttogtam magam elé Titusszal
egy ütemben a tőle már megszokott szavakat.
- Kérlek! - Néztem az értelmesebb szőkére esdeklően, miközben az ágy felé
közelítettem. - Most az egyszer aludj Daavid mellet. Holnap majd alszom
közöttetek. - Erre persze mindketten gyilkos tekintettel meredt rám. Szemmel
láthatóan egyiküknek sem tetszett az ötlet, leginkább azért, mert nem az övék
volt.- Na jó, ki szeretne a kádban aludni? - Nem érkezett válasz. - Ezt meg is
beszéltük! - Helyezkedtem el az ágy egyik végén, a két Raikkönen pedig
mellettem.
Daavid átölelte a derekam és a vállamba fúrta fejét, aminek hatására én
képtelen voltam elaludni, nekik annál mélyebben sikerült. Fél óra elteltével
egy hatalmas puffanással a földön kötöttem ki. A hang kiváltója a fejem volt,
ami a földhöz csapódott. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak a lámpa
fényére eszméltem.
- Jól vagy? - Kérdezte Titus, aki a karjaiba véve rakott vissza az ágyra,
immáron az Ő oldalára. Daavid persze mit sem vett észre az egészből,
békésen aludt tovább a tőlem megszerzett helyen.
- Persze! - Néztem fel rá az ágyból. - Holnap a kádba alszik. - Fordítottam
oldalra a fejemet.
- Örülni fog neki! - Nevetett fel a tőle telhető leghalkabban és bebújt
kettőnk közé. Néhány óra múlva ismételten a földön ébredtem. Felnézve
megpillantottam a horkoló szőkéket, akik mintha mi sem történt volna,
birtokoltál az óriási francia ágyat.

Ekkor határoztam. A köntösömet magamra kapva indultam el a recepció
irányában. Nem érdekel ki lát meg, az pedig végképp nem, hogy ki ismer
fel, csak egy nyugodt éjszakát szerettem volna, amit végül nem kaptam
meg. Éppen ezért most, hajnali háromkor, a két pasi között próbálom
álomra hajtani a fejemet és csak reménykedni tudok benne, hogy nem
nyomnak össze.
Szép álmokat neked kedves Blogom!
Beca