Huszonkettedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Először is nagyon-nagyon szépen köszönöm ezt a hat kommentet, amit kaptam tőletek. Hihetetlenül jól esett nekem. Éppen ezért is kezdtem neki az éjszaka közepén írni nektek (kémia tanulás helyett). Nem tudom, hogy sikerült, átolvasni sajnos már nem maradt időm. Remélem azért mindenkinek elnyeri a tetszését.
Komment határt most nem szeretnék fűzni a részhez, nagyon örülnék, ha ismét ennyien írnátok nekem, de mivel nem tudom mikor tudok következőre részt hozni, ezért ígérgetni sem szeretnék.
Puszi, Kathy


Kedves Blogom!
A mai reggelem ennél rémesebben nem is alakulhatott volna. Kezdve ott,
hogy Daavid ismét bejutott valami csoda folytán a szobámba. Nem lennék
meglepve, ha kiderülne, hogy lemásolta a kulcsomat. Ráadásul, ha ez még
nem lett volna elég, felrázott az egyik legszebb álmom egyikéből is. De
hajlandó voltam elnézni neki még ezt is, hiszen biztosan nagyon örülhetett,
hogy ma csak az esti edzés programján kell részt vennie. De az, hogy már
elkészülődni se hagyott nyugodtan és félpercenként kérdezgette a fürdőm
ajtajában állva, hogy "kész vagyok-e", nah ez már kezdett sok lenni.
A délelőtt szerencsére sokkal jobban alakult.

- Azt hittem valami izgalmasabbat találsz ki. - Jegyezte meg Daavid, miközben
a tengerparton sétáltunk. Akaratlanul is elmosolyodtam egy pillanatra, de nem
hagytam magam leleplezni.
- Attól függ kinek mi az izgalmas. Míg valaki egy hajón utazgat, addig más beéri
egy kis sétával is a parton. - Jegyeztem meg, miközben a kikötőbe értünk. - De
mivel te inkább a valaki kategóriába illenél... - Mutattam az egyik kisebb méretű
jachtra, amely lágyan ringatózott a habokban.
- A tiéd? - Kerekedtek el a szemei.
- Apu egyik haverjáé. Nagyon sok bulit rendeztek itt az utóbbi években.
- És vezethetem is? Biztos bízol bennem ennyire?
- Mennyi hajót süllyesztettél már el?
- Ebben az évben, vagy... Nyugi, eddig az összeset egy darabba vittem
vissza. - Simogatta meg a karomat és nagy léptekkel elindult a jacht irányába.

Annak ellenére, hogy egy kicsit tartottam a mai naptól, minden a legnagyobb
rendben zajlott. Daavinak kellett ugyan pár perc, míg hozzászokott ehhez a
járgányhoz, de aztán már zökkenő mentesen ment minden.
Pár órát a körözhettünk, mire a finn egy kicsit belefáradt és kijött hozzám a hajó
orrába.
- Te nem akarod egy kicsit kormányozni? - Kérdezte félénken, miközben mellém
feküdt.
- Én nagyon rosszul vezetek, te is tudod. - Könyököltem fel, hogy a szemébe
nézhessek.
- De ez nem egy autó.
- Még, ha egy lovat is adnál a kezembe, én azzal is megtalálnám az első falat.
Nem akarok semmiben sem kárt tenni. - Tettem a fejemet a mellkasára. A szíve
ez idáig egyenletesen vert, majd hirtelen felgyorsultak a szívdobbanások.
Felült magával húzva engem is, aztán az ajkai hirtelen az enyémekhez értek.
Óvatosan kezdett el apró puszikat lehelni rájuk, majd mikor érezte, hogy nem
hajolok el megpróbálta elmélyíteni a csókot. Egy pillanatra megmerevedett,
mikor visszacsókoltam. Ő sem hitte el, ahogyan én sem.
Hosszú percekig csókoltuk egymást. A karjaiba vett és az ölébe ültetett, míg
én lágyan átöleltem a nyakát. Daavid telefonjának csörgésére eszméltünk csak.
Mondjuk úgy, hogy Kimi most nálam kiesett a kosárból.

Visszafelé már kéz a kézben haladtunk az utcákon, felvállalva mindenki előtt,
hogy összetartozunk. Igaz ezt egyikünk sem mondta ki, de nem is volt rá
szükség. A tetteink beszéltek a szavak helyett.
Beca

Huszonegyedik bejegyzés (Magán jellegű)

Sziasztok!
Nagyon hamar összegyűlt a három komment, aminek én hihetetlenül örültem. Már tegnap elkezdtem írni a következő részt, de csak mára tudtam eldönteni két megoldás közül melyik lenne jobb most. Nem lett túl hosszú rész, de most emelném egy picikét a határt. 4 komment után fel is rakom a következő részt! ;)
Kathy


Kedves Blogom!
Egy újabb hét vette kezdetét. Daavid már csak néhány napot tud nálunk tölteni,
legkésőbb csütörtök reggel be kell költöznie egy közeli hotelbe. Nem tűnik túl
lelkesnek a sajtó és a rajongói hallatán. Ráadásul erre Kimi is rátett egy lapáttal,
ideküldi hozzánk az egyik keresztfiát, aki majd felügyeli az unokatestvére edzéseit.

Hétfő reggel a szokásomhoz híven félig nyitott szemmel, lila köntösben és papucsban
próbáltam lebotorkálni a lépcsőn és elnavigálni magamat a konyháig. Ez sosem
bizonyult könnyű feladatnak, hát ha még egy szőke hajú illető kerül az utamba.
Morcosan nyitottam egy kicsit tágabbra a szemeim, ugyanis a körvonalak nem
bizonyultak elégnek a srác felismeréséhez. Ám minden mérgem elszállt, mikor
felismertem a nem rég érkezett vendéget, akinek ekkorra már a nyakában lógtam.
- Jó reggelt! - Köszönt óriási mosollyal az arcán.
- Neked is Titus! - Eresztettem el nagy nehezen, hogy közöljem vele a fájdalmas
hírt, miszerint az unokatesója gyötrésével várnia kell egészen estig. - Daavidot
szerintem lekésted, ilyenkor már futni szokott.
- Tudok róla. Majdnem elütöttem az utca végén.
- Szóval neked is reggel van még. - Tört ki belőlem a nevetés. - Jössz kajálni?
Vagy mióta személyi edző lettél már leszoktál róla?
- Pontosítok, csak ezen a héten fogok edzősködni. Kimi nem tud annyit fizetni,
hogy egy 18 éves gyerekre felvigyázzak a kedvéért.
- Főleg ha azt a gyereket Daavid Raikkönennek hívják. Lehetetlen feladat.
- Látom kezded érteni Kacsintott rám és segített eltalálni az ebédlőig.

A délután egy picit unalmasan telt. Anyuék elbúcsúztak a haza induló rokonoktól,
Maria is velük tartott, bár Ő még kiélvezi ezen a héten a vendég szeretetünket.
Daavid nagy erőbedobással próbálta felhívni a létező összes rokonát, hogy valaki
végre meggyőzze arról az apját, hogy egyedül is tökéletesen fel tud készülni az
előtte álló hétvégére. Titus pedig elindult felfedezni a várost.
Estére azonban mindenki hazaért és a ház két szőke lakója rögtön be is költözött
a kondi terembe. Ezt bármennyire is szemét dolog, én sem hagyhattam ki.
Felszerelkeztem egy kis ropival, ásványvízzel és néhány magazinnal, majd leültem
az egyik futópadra és onnan figyeltem a Raikkönenek erőfeszítéseit.
- Beca! Te nem állsz be egy kicsit? - Kérdezte Titus, mire meglepetten néztem fel
rá az egyik újságom mögül.
- Mit kéne csinálnom?
- Megmutatni Daavidnak hogyan kell ugrókötelezni.
- Bec nem szeret sportolni. - Mosolyodott el az említett. Ez éppen elég motivációt
jelentett nekem ahhoz, hogy félretegyem a magazint és a kezembe vegyek egy
műanyag kötelet.
- Aki nyer, az dönti el mit csináljunk holnap. - Nyújtottam Daavid felé a kezem, aki
megragadta azt és az ölelésébe rántott vele.
- Benne vagyok. - Mosolyodott el és bele is kezdtünk az ugrálásba.

Azóta is azon gondolkodom mi lenne a megfelelő program kettőnk számára. Azt
hiszem erre azonban csak holnap tudom majd megadni a választ.
Beca

Huszadik bejegyzés - Magán jellegű

Szijasztok!
Lassan bár, de összegyűlt a három komment, így itt van a következő rész. Leghamarabb csütörtökön hozom a folytatást, persze, ha ismét sikerül elérnünk a hármas határt.
Kathy


Kedves Blogom!
Annak ellenére, hogy éjszaka képtelen voltam elaludni ma egészen kipihentnek érzem
magam. Viszont az álmatlanságomat hiába fognám a melegre, vagy arra amit Maria
mondott, semmi köze sem lenne egyiknek sem az igazsághoz. Valójában megint
előjöttek a régi emlékek. Amilyen jól volt a tegnapi nap, olyan kín keservesre sikeredett
az éjszaka. Hajnali fél négykor meguntam a forgolódást és nagy nehezen kimásztam az
ágyamból. Be kell, hogy lássam, szükségem van segítségre különben megint a padlóra
kerülök és ki tudja mikor állok megint talpra onnan.

Beálltam a hideg zuhany alá, hogy valamelyest magamhoz térjek, majd amennyire csak
tudtam, gyorsan összekészülődtem. Nem sokat törődtem a külsőmmel, összefogtam a
hajam és magamra kaptam egy sárga melegítőt, amely egy térd nadrágból és egy laza
pulcsiból állt, majd átsettenkedtem a mellettem lévő szobába.
Daavid még az igazak álmát aludta, mikor beléptem. Arccal az ajtó felé fordulva, nyitott
szájjal és összetett kezekkel rótta éppen a képzeletbeli verseny pályáján a köröket. Lassan
az ágya mellé settenkedtem és elkezdtem simogatni a hátát, amelyet semmi sem fedett.
Nem volt hozzászokva ehhez a nagy meleghez, így mindössze egy szürke boxer volt rajta,
amely nem tudott már zavarba hozni.
- Daavid, ébresztő!
- Mi? - Pattantak fel hirtelen a szemei, majd megtörölte azokat és körbenézett a szobában.
Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy még világosodni sem kezdett. - Nem tudsz aludni?
- Nem akarok aludni! - Hajtottam le a fejem. - Eljössz velem futni?
- Mennyi az idő? - Bogozta ki a lábát a takaróból, amely erősen ragaszkodott az izmos
végtagokhoz.
- Hajnali négy múlt pár perce.
- Adj 10 percet és kész leszek! - Támolygott a fürdő felé, én pedig amilyen csöndben jöttem
olyannyira csöndesen távoztam is.

Negyed óra sem kellett hozzá és egy sokkal élénkebb Daavid állt velem szemben a
nappaliban. Egymásra néztünk és egyszerre indultunk el a bejárati ajtó felé. Hosszú ideig
szótlanul futottunk egymás mellett. Az időt szinte nem is érzékeltem, az tűnt csak fel, hogy
egyre több ember halad el mellettünk az utcákon, egyre több autó van az utakon és nem
mellesleg mintha világosabb is lett volna.
- Elmondod? - Kérdezte hirtelen Daavid. Egy csöppet összerezzentem a hangja hallatán.
- Nem tudtam elaludni.... Megint Ő járt a fejembe. - Csordult végig az első könnycsepp az
arcomon, amit sikeresen letöröltem, mielőtt még észrevehette volna. - Mikor lesz ennek
már vége?
- Nem tudom Beca. - Húzott magával egy útmenti pad irányába.
- Azt hittem elfelejthetem. Ezen a héten végre elterelődött arról az éjszakáról a gondolatom
és... és most.... - Magához húzott és szorosan átölelt. Nem szóltam egy szót sem, csak
felhúztam a lábaim és a mellkasának dőltem. Hangtalanul sírtam, miközben Ő nyugtatóan
ringatott. Nem tudom meddig ülhettünk ott, csak a telefonja rezgésére eszméltem. Nem
akart elereszteni, de én eltávolodtam tőle, hogy ki tudja venni a mobilt a zsebéből.
- Szia Fernando! - Vette fel, miközben végig engem nézett. A könnyeim rászáradtak az
arcomra, a hajam összekócolódott, mikor belefúrtam az arcom a mellkasába és minden
bizonnyal a szemeim alatt is óriási karikák terülhettek el. Elfordítottam a fejemet, de Ő
közelebb húzott és ismét az ölelésébe volt. - Igen, itt van velem. Eljöttünk együtt futni.
- Minden rendben van vele? - Hallottam a vonal túl végéről apu aggódó hangját.
- Persze, már jobban érezte magát reggel én pedig elrángattam egy kicsit futni.
- Ráfért már, hogy a szabadba legyen. - Hallottam, amint kezd egy picit megnyugodni. - Mi
is elindulunk, majd találkozunk, ha hazaértünk Vigyázz rá!
- Meglesz Fernando! - Mondta azzal kinyomta a telefont és felhúzott a padról. - Irány haza!
- Köszönöm! - Csak biccentett egyet és elindultunk a legrövidebb úton a házunk irányába.

Daavidnak sikerült elérnie, hogy megkönnyebbüljek picit, de az éjszaka még mindig élénken
élt bennem. Nem akartam, hogy Martin így lásson. Rögtön észrevenné, hogy valami nincs
rendben és akkor el kéne neki mesélnem mindent, azt pedig nem szeretném. Egyszerűen
nem menne. Lemondtam hát a mai napot és jelenleg azt figyelem, amint Daavid az alagsori
edzőteremben. Eddig azt sem tudtam, hogy van edzőtermünk, ez a ház még mindig tartogat
meglepetéseket.
Baca

Tizenkilencedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Meglett a három komment, úgyhogy hoztam is egy részt. A következő komment határ is a bűvös hármas számon alapszik. Főképp, mert ez a rész sajnos nem lett túl erősnek mondható. Egy kicsit szétszórt vagyok, bocsánat!
Előzőleg elfelejtettem kiírni az új blogom címét, ezt most pótolnám. www.kathyfiction.blogspot.com Látogassatok ide is el! ;)
Puszi, Kathy


Kedves Blogom!
Ma már csütörtök este van és lassan három napja nem is látom Daavidot.
Hihetetlen mennyire el tud tűnni a szemem elől és mennyire nem érdeklem az
utóbbi napokba. Mariaval berzeg nagyon jól megtalálják a közös hangot. Akár
féltékeny is lehetnék, de nem vagyok. Legfőképp azért nem, mert ma
meglátogatott Martin. De erről majd csak később.
Sosem szerettem Mariaval beszélgetni. Túl komoly volt hozzám képest

és túlságosan is reálisan látta a dolgokat. Nem erőlködött, nem harcolt,
beletörődött mindenbe és csak abba kezdett bele, amiben valóban látott egy
szemernyi kis értelmet. Mindig is különböztünk egymástól. Én voltam a
türelmes, a tisztelettudó, egyben a hisztis és elkényeztetett is, míg Ő a vad,
a realista és a nemtörődöm. Na jó, ez utóbbi mindkettőnkre igaz valamelyest.
Most azonban itt voltunk ketten egy teljesen üres házban és Ő sarokba szorított.
Az arca kemény volt és a hangja komoly.
- Mit szeretnél? - Kérdeztem teljesen nyugodtan. A pár perccel ezelőtti
boldogságom nem tudtam nyom nélkül eltüntetni és nem is akartam. Nem
vagyok hajlandó már megjátszani magam.
- Beszélgetni... Daavidról. - Enyhült meg egy cseppet a hangja, ami gyanakvásra
adott okot számomra. Nem voltam benne biztos, hogy akarom hallani azt, amit
mondani fog. - Szereted őt?
- Igen nagyon szeretem. Olyan Ő nekem, mintha a bátyám lenne. Megvédett és
most is véd. - Hajtottam le a fejem. - De úgy, mint pasit sosem gondoltam rá.
- Rosszul teszed... - Mormogta maga elé, de én mégis tisztán hallottam.
- Tessék?
- Beszéltem vele... Szeret téged!
- Ez hülyeség! - Nevettem el magam. - Van barátnője, neki mindig van! Nincs
szüksége rám, ahogyan nekem sem rá, úgy mint férfira.
- Te tudod! - Rántotta meg a vállát. Úgy tett, mintha fél pillanattal ezelőtt azt
közölte volna, hogy lassan kész lesz az ebéd és terítsek meg. Még nem tudom
miért ennyire fontos ez a téma neki, de nem szeretnék belemászni a magánéletébe.
Ezt az egyet jól megtanultam anyuméktól.

Ráadásul ma, mint mondtam itt volt Martin is. Nagyon egy rendes srác, bár azért
nem vagyok benne biztos, hogy nem csak az autogrammokért jött-e a haverjainak.
A fél családdal aláíratta a lapokat, köztük velem is. Mindössze Maria maradt ki a
szórásból és Ő is csak azért, mert fogalma sem volt hová tegye.

Miután végzett a firkák összegyűjtésével leültünk az egyik vendégszobába, ahová
senki sem szokott járni és elővett egy gitárt. Nem tudtam először mi szándéka
vele, de miután egy dalszövegekkel teleirkált füzet is előkerült kezdtem sejteni.
Elkezdte keresgélni a megfelelő lapot, majd odanyújtotta nekem és elkezdett
gitározni. A lapon egy hosszú és számomra sok helyen érthetetlen szöveg foglalt
helyet. A margóra pedig egy-egy versszak mellé ki volt írva hol az én, hol az Ő neve.
- Na neee! - Kiáltottam el magam. - Én nem tudok énekelni.
- Egy énekesnő lánya vagy. Ne hazudj! - Nevetett rám.
- Nem hazudok, tényleg nincs hangom. Főleg nem a spanyol számokhoz. Miről szól?
- Nem számít miről szól, ez most csak egy szöveg, amit el kell énekelned! - Én egy
percre elgondolkoztam, de a kiskutya szemei hatottak. Fogalmam sem volt, hogyan
csinálta, de működött. Nem is hallottam a számot, nem érzékeltem semmit, nem volt
semmi csak Ő és én. És bármennyire is akartam ellenkezni, nem tudtam.

Nem is tudom igazán, hogy örülök-e neki, hogy holnap is eljön vagy sem. Félek,
hogy olyat teszek, amit szigorúan megtiltottam magamnak.
Beca

Tizennyolcadik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Itt van egy újabb rész! Bocsi, hogy csak most... Hazudnék ha azt mondanám, hogy a suli miatt, úgyhogy nem mondom! :D Igazából a legújabb írásomon dolgoztam, aminek a bevezetőjét már ki is raktam! Remélem tetszeni fog majd az is! ;) Ide viszont szabnék egy komment határt! Mivel manapság egyre több kommentet kapok, ezért gondoltam, hogy rendszeressé tegyük kezdetben egy három megjegyzés után kapnátok a rákövetkező hétvégén egy részt! :)
Az állandó hozzászólóimnak nagyon-nagyon köszönöm!
Kathy


Kedves Blogom!
Sikeresen kialudtam magamból a napszúrásom minden egyes tünetét. Igaz erre
ráment a teljes napom, de legalább megúsztam egy újabb reggeli futást. Maria
szerencsémre - vagy szerencsétlenségemre - helyettesített és elmondása szerint
annyira tetszett neki, hogy minden reggel velünk fog majd futni. Ebben a
kijelentésében csak a "velünk" szócska nem stimmel, leginkább azért mert ez
azt jelenti, hogy csak egy napra kaptam felmentést. Addig is mesélek neked! :)

Három órája ültem a padon egyedül, a felmentő seregre várva, mikor egy erős
kéz érintését éreztem a vállamon. Az ismeretlen férfi parfüm illata belengte a
levegőt, a töménysége nem igazán esett jól nekem a mindössze negyven fokban.
Ijedten húzódtam a pad végébe és néztem fel a 20 év körüli idegen srácra. Már
első látásra lerítt róla, hogy spanyol. A barna haja, a bőre, valamint az óriási
mosolya.
- Hola! - Köszönt rám nagy lelkesen és leült mellém a padra átugorva annak
támláján. - Qué tal?
- Bien! - Nyögtem ki nagy nehezen és elég morcosan. Még inkább eltávolodtam
volna tőle, de akkor nagy valószínűséggel átestem volna a kovácsolt vas
karfán. - Hablas inglés?
- Igen, beszélek angolul. - Mosolyodott el, de egy kis meglepettséget is véltem
felfedezni a hangjában. - Azt hittem spanyol vagy.
- Valamilyen szinten. - Vontam vállat, de az Ő szemei még inkább elkerekedtek.
Okosabb ötletnek láttam elmagyarázni a dolgokat, mert egy: addig úgysem
szállna le rólam, kettő: így talán hamarabb ráveszem, hogy hazakísérjen. - A
szüleim spanyolok, itt születtem, de egy éves koromba Svájcba költöztünk.
- Aha! - Bólintott egyet. - És miért üldögélsz itt már vagy egy órája?
- Három órája. - Javítottam ki. - Mert nincs nálam mobil és elvesztem. És téged
miért érdekel?
- Imádom a kedves csajokat. - Szélesítette el még inkább a mosolyát az arcán,
mire én egy annyira megsemmisítő pillantást küldtem felé, amilyen csak tőlem
telt. - Egy órát próbáltunk a zenekarommal abban a garázsban. - Mutatott a
mögöttünk lévő házra. - És akkor is itt voltál mikor kezdtük.
- Nem válaszoltál.
- Mert nem tudok. - Rántotta meg a vállát. - Hol laksz? Haza kísérlek. - Erre a
kérdésre egy pillanatra elgondolkoztam. Sosem kérdeztem még meg anyuéktól
a házunk címét, nem is írtam le egyetlen papírra sem és még mikor elindultunk
akkor sem néztem meg.
- Nem tudom. - Mondtam végül ki a fájó igazságot.
- Most költöztetek ide?
- Egy hónapja. - Erre felszakadt belőle egy óriási kacaj. Én csak komolyan ültem
egy helyben és vártam, míg abbahagyja. Már láttam magam előtt a képet, melyen
még 90 évesen is itt csücsülök majd a melegítőmben és figyelem, amint rajtam
röhög, így jobbnak láttam kieszelni egy B tervet. - Köszi a segítséget, de majd
megtalálom egyedül.
- Bocsi- bocsi! - Próbált magára erőltetni valami komolyságot, de szinte már
fuldoklott a visszatartott nevetéstől. Erre már én sem tudtam tovább játszani
a Jégkirálynő szerepét, elnevettem magam. - Tudsz valami ismertető jellel
szolgálni?
- Aha! Az ablakomból látom a kikötőt. - Nah igen, idág tudta palástolni a
kitörni készülő jókedvét. - Most mi van?
- Ez egy kikötőváros.
- Jól van na! - Kiáltottam el magam mérgesen és már fel is álltam a padról, hogy
otthagyom, de megfogta a karom és visszarántott. Legnagyobb meglepetésemre
nem zavart már az érintése. Sőt, elmosolyodtam rajta.
- Nem mész sehová! - Jelentette ki! - Milyen a házatok? Modern vagy inkább régi.
- Modern.
- Menyit sétáltál míg ide ért? - Záporoztak felém a kérdései.
- Egy órát, kettőt talán.
- Akkor asszem tudom hol lakhatsz. Most költözött a környéketekre Fernando
Alonso. - Közölte a tényt higgadtan, majd lassan felállt a padról és magával húzott
engem is.
- Nem mondod? - Nevettem el magam.
- De! A haverjaimtól egész nap ezt hallgatom, bár őket inkább a felesége érdekli
igazán... Mi is
a neve?
- Raquel del Rosario. - Segítettem ki egy picit. A nagy gondolkodásba nehogy
véletlenül megerőltesse magát.
- Te ismered őket?
- Vicces lenne, ha nem ismerném a szüleim. - Erre megtorpant és nagy szemekkel
nézett vissza rám. - Rebeca Alonso. - Nyújtottam felé a kezem nevetve. Csak most
jutott eszembe, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak.
- Martin Rodríguez. - tért vissza a mosoly az arcára, majd ténylegesen elindultunk
hazafelé.

Az egész utat végignevettük, nagyon sokat mesélt a barátairól, Sergioról, Lluísról
és Tomasról. Ők alkották hárman a környék egyik legjobb zenekarát, legalábbis
elmondása szerint. Nagyon sokat nevettünk együtt. Éreztem, hogy vele magam
lehetek és a legjobb az volt az egészben, hogy a nevemen kívül semmit sem tudott
rólam. Mikor végül a házunkhoz értünk egyességet kötöttünk. Ő elkérte a számom,
én pedig cserébe megígértettem vele, hogy nem nyomoz utánam a neten.
Mikor aztán végre beléptem az ajtón csak Mariat találtam otthon.

Nagyon úgy látszik, hogy a mesélést csak holnap tudom majd befejezni, ugyanis
a család hazaért az esti futásból. Mehetek vissza haldoklót színlelni.
Beca