Sziasztok!
Nagyon hamar összegyűlt a három komment, aminek én hihetetlenül örültem. Már tegnap elkezdtem írni a következő részt, de csak mára tudtam eldönteni két megoldás közül melyik lenne jobb most. Nem lett túl hosszú rész, de most emelném egy picikét a határt. 4 komment után fel is rakom a következő részt! ;)
Kathy
Kedves Blogom!
Egy újabb hét vette kezdetét. Daavid már csak néhány napot tud nálunk tölteni,
legkésőbb csütörtök reggel be kell költöznie egy közeli hotelbe. Nem tűnik túl
lelkesnek a sajtó és a rajongói hallatán. Ráadásul erre Kimi is rátett egy lapáttal,
ideküldi hozzánk az egyik keresztfiát, aki majd felügyeli az unokatestvére edzéseit.
Hétfő reggel a szokásomhoz híven félig nyitott szemmel, lila köntösben és papucsban
próbáltam lebotorkálni a lépcsőn és elnavigálni magamat a konyháig. Ez sosem
bizonyult könnyű feladatnak, hát ha még egy szőke hajú illető kerül az utamba.
Morcosan nyitottam egy kicsit tágabbra a szemeim, ugyanis a körvonalak nem
bizonyultak elégnek a srác felismeréséhez. Ám minden mérgem elszállt, mikor
felismertem a nem rég érkezett vendéget, akinek ekkorra már a nyakában lógtam.
- Jó reggelt! - Köszönt óriási mosollyal az arcán.
- Neked is Titus! - Eresztettem el nagy nehezen, hogy közöljem vele a fájdalmas
hírt, miszerint az unokatesója gyötrésével várnia kell egészen estig. - Daavidot
szerintem lekésted, ilyenkor már futni szokott.
- Tudok róla. Majdnem elütöttem az utca végén.
- Szóval neked is reggel van még. - Tört ki belőlem a nevetés. - Jössz kajálni?
Vagy mióta személyi edző lettél már leszoktál róla?
- Pontosítok, csak ezen a héten fogok edzősködni. Kimi nem tud annyit fizetni,
hogy egy 18 éves gyerekre felvigyázzak a kedvéért.
- Főleg ha azt a gyereket Daavid Raikkönennek hívják. Lehetetlen feladat.
- Látom kezded érteni Kacsintott rám és segített eltalálni az ebédlőig.
A délután egy picit unalmasan telt. Anyuék elbúcsúztak a haza induló rokonoktól,
Maria is velük tartott, bár Ő még kiélvezi ezen a héten a vendég szeretetünket.
Daavid nagy erőbedobással próbálta felhívni a létező összes rokonát, hogy valaki
végre meggyőzze arról az apját, hogy egyedül is tökéletesen fel tud készülni az
előtte álló hétvégére. Titus pedig elindult felfedezni a várost.
Estére azonban mindenki hazaért és a ház két szőke lakója rögtön be is költözött
a kondi terembe. Ezt bármennyire is szemét dolog, én sem hagyhattam ki.
Felszerelkeztem egy kis ropival, ásványvízzel és néhány magazinnal, majd leültem
az egyik futópadra és onnan figyeltem a Raikkönenek erőfeszítéseit.
- Beca! Te nem állsz be egy kicsit? - Kérdezte Titus, mire meglepetten néztem fel
rá az egyik újságom mögül.
- Mit kéne csinálnom?
- Megmutatni Daavidnak hogyan kell ugrókötelezni.
- Bec nem szeret sportolni. - Mosolyodott el az említett. Ez éppen elég motivációt
jelentett nekem ahhoz, hogy félretegyem a magazint és a kezembe vegyek egy
műanyag kötelet.
- Aki nyer, az dönti el mit csináljunk holnap. - Nyújtottam Daavid felé a kezem, aki
megragadta azt és az ölelésébe rántott vele.
- Benne vagyok. - Mosolyodott el és bele is kezdtünk az ugrálásba.
Azóta is azon gondolkodom mi lenne a megfelelő program kettőnk számára. Azt
hiszem erre azonban csak holnap tudom majd megadni a választ.
Beca
Ezek szerint Beca nyert! :D
VálaszTörlésA két Raikkönen nekem nagyon jó fejnek tűnik! :D Titus is egyből szimpatikus lett, Daavid pedig már részek óta a kedvencem! :D Imádom a karakterét!
Beca nagyon sokat köszönhet neki!
Bevallom, sokadjára, nekem ő lenne a titkos favoritom a csajszi számára.. 8)
SZUPER lett! :D (L) (L) (L)
Puszi,
Noncsi
Úgy látszik, akinek Räikkönen a vezetékneve, az csak jópofa lehet :P
VálaszTörlésÉn sem szeretek ugrókötelezni, de egy ilyen Daavid-féle miatt simán félredobnám az újságot meg a ropit :D :D
(Tökre illik ide, hogy "könnyű Katát táncba vinni xP)
[[Viszont Titusnak adj légyszíves valami becenevet, mert az ofőmet (Titánia) úgy hívom, hogy Titus, és utálom őt szinte minden óráján (kiv. amikor a fiúkat oltogatja :D), plusz a sulira emlékeztet :S :D ]]
Ja, még megjegyezném, hogy én Daavidot nkább Beca másik felének gondolom, mint a pasijának. És igen, mielőtt gipszeset játszana valaki: nálam a másik felem és a barátom, férjem nem u.a-t a személyt takarja feltétlenül...
Mit is beszéltünk meg? Ja igeen, szercsi lávcsi oszlopcsi :D <3
(és az én kommentem jelen esetben 3at számít, ellenvetés nincs ;) )
Szuper rész lett!:)
VálaszTörlésHát igen én is azon a véleményen vagyok, hogy aki Räikkönen az csak jófej lehet:)
Beca és Daavid sztem tök cukik lennének együtt:D
Várom a folytit:)
sok-sok puszi(KL)
Eszter:)
ÁÁÁÁÁÁÁ Szupi lett 8I
VálaszTörlésTitus milyen kis jófej :D :D
Daavid pedig... 8I ♥♥♥♥ Jaj, jöjjenek össze plííííz 8I 8I 8I Olyan édik 8I ♥♥♥
És a kis verseny! :D XD Mit fog kitalálni Beca programnak? :D
Hamar folytit 8I ♥♥
IMÁDÁSSSS ♥♥
Puszi, Alofun
Szija
VálaszTörlésTitus jó fej, de hát Raikkönen szóval ez egyértelmű. Daavid... hmm nálam ő favorit :D
Kíváncsi vagyok Becca mit talált ki :D
Szuper lett.
Imádom ♥♥♥♥♥♥
Puszi
Ezek a részek Kathy!
VálaszTörlésImádom az egészet. Daavid imádni való és én is a mellett vagyok, h összeillenének... :P Szegény lány végre kezd kilábalni a hullámvölgyből. De mi lesz, ha elmegy Daavid?
Szuper rész!
Puszi!
Szijasztok!
VálaszTörlésElőször is nagyon szeretném itt is megköszönni a sok kommentet! Ígérem igyekezni fogok majd ezentúl a részekkel (ahogyan időm engedi).
Noncsi!
Igen, valahogy mindenki Daavid felé húz! :P Még nem tudom hogyan alakítom továbbá a történet fonalát, de egy kis időre Beca összejön Daaviddal. ;)
Pux
Kingu!
Megpróbálok előállni valami kevésbé nevetséges becenévvel, ígérem! (azt már nem merem megfogadni, hogy sikerülni is fog, de próbálkozom).
A mai nap után én is utálom az ugrókötelet.Egész tesin azt sináltuk. :S
Hát, akkor csalódást kell neked picit okozzak, de ki tudja mennyi ideig. :$
Szercsi, láwcsi, puszcsi (nem hiszem el, hogy leírtam)
Eszter!
Látom te is nagy Raikkönen párti vagy! Igyekszem a te kedvedbe is járni egy kicsit! :) <3
Puszillak!
Timi!
Mostanra minden kérdésedre választ kaptál! Nagyon örülök, hogy tetszik! <3
Pusz-pusz
Nikíí!
Nagyon szépen köszönöm! Elolvastam a novelládat, nagyon tetszett, remélem még jó sokat írsz! A ficeddel egy picit le vagyok maradva, de nagyon igyekszem vele!
Puxx
Icu!
Annyira örülök, hogy itt látlak! <3
Jó kérdés, jó kérdés! :) Még igazából én sem tudom. :D
Köszönöm, hogy írtál és nagyon örülök, hogy tetszik! :)
Puszi!