Tizenkilencedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Meglett a három komment, úgyhogy hoztam is egy részt. A következő komment határ is a bűvös hármas számon alapszik. Főképp, mert ez a rész sajnos nem lett túl erősnek mondható. Egy kicsit szétszórt vagyok, bocsánat!
Előzőleg elfelejtettem kiírni az új blogom címét, ezt most pótolnám. www.kathyfiction.blogspot.com Látogassatok ide is el! ;)
Puszi, Kathy


Kedves Blogom!
Ma már csütörtök este van és lassan három napja nem is látom Daavidot.
Hihetetlen mennyire el tud tűnni a szemem elől és mennyire nem érdeklem az
utóbbi napokba. Mariaval berzeg nagyon jól megtalálják a közös hangot. Akár
féltékeny is lehetnék, de nem vagyok. Legfőképp azért nem, mert ma
meglátogatott Martin. De erről majd csak később.
Sosem szerettem Mariaval beszélgetni. Túl komoly volt hozzám képest

és túlságosan is reálisan látta a dolgokat. Nem erőlködött, nem harcolt,
beletörődött mindenbe és csak abba kezdett bele, amiben valóban látott egy
szemernyi kis értelmet. Mindig is különböztünk egymástól. Én voltam a
türelmes, a tisztelettudó, egyben a hisztis és elkényeztetett is, míg Ő a vad,
a realista és a nemtörődöm. Na jó, ez utóbbi mindkettőnkre igaz valamelyest.
Most azonban itt voltunk ketten egy teljesen üres házban és Ő sarokba szorított.
Az arca kemény volt és a hangja komoly.
- Mit szeretnél? - Kérdeztem teljesen nyugodtan. A pár perccel ezelőtti
boldogságom nem tudtam nyom nélkül eltüntetni és nem is akartam. Nem
vagyok hajlandó már megjátszani magam.
- Beszélgetni... Daavidról. - Enyhült meg egy cseppet a hangja, ami gyanakvásra
adott okot számomra. Nem voltam benne biztos, hogy akarom hallani azt, amit
mondani fog. - Szereted őt?
- Igen nagyon szeretem. Olyan Ő nekem, mintha a bátyám lenne. Megvédett és
most is véd. - Hajtottam le a fejem. - De úgy, mint pasit sosem gondoltam rá.
- Rosszul teszed... - Mormogta maga elé, de én mégis tisztán hallottam.
- Tessék?
- Beszéltem vele... Szeret téged!
- Ez hülyeség! - Nevettem el magam. - Van barátnője, neki mindig van! Nincs
szüksége rám, ahogyan nekem sem rá, úgy mint férfira.
- Te tudod! - Rántotta meg a vállát. Úgy tett, mintha fél pillanattal ezelőtt azt
közölte volna, hogy lassan kész lesz az ebéd és terítsek meg. Még nem tudom
miért ennyire fontos ez a téma neki, de nem szeretnék belemászni a magánéletébe.
Ezt az egyet jól megtanultam anyuméktól.

Ráadásul ma, mint mondtam itt volt Martin is. Nagyon egy rendes srác, bár azért
nem vagyok benne biztos, hogy nem csak az autogrammokért jött-e a haverjainak.
A fél családdal aláíratta a lapokat, köztük velem is. Mindössze Maria maradt ki a
szórásból és Ő is csak azért, mert fogalma sem volt hová tegye.

Miután végzett a firkák összegyűjtésével leültünk az egyik vendégszobába, ahová
senki sem szokott járni és elővett egy gitárt. Nem tudtam először mi szándéka
vele, de miután egy dalszövegekkel teleirkált füzet is előkerült kezdtem sejteni.
Elkezdte keresgélni a megfelelő lapot, majd odanyújtotta nekem és elkezdett
gitározni. A lapon egy hosszú és számomra sok helyen érthetetlen szöveg foglalt
helyet. A margóra pedig egy-egy versszak mellé ki volt írva hol az én, hol az Ő neve.
- Na neee! - Kiáltottam el magam. - Én nem tudok énekelni.
- Egy énekesnő lánya vagy. Ne hazudj! - Nevetett rám.
- Nem hazudok, tényleg nincs hangom. Főleg nem a spanyol számokhoz. Miről szól?
- Nem számít miről szól, ez most csak egy szöveg, amit el kell énekelned! - Én egy
percre elgondolkoztam, de a kiskutya szemei hatottak. Fogalmam sem volt, hogyan
csinálta, de működött. Nem is hallottam a számot, nem érzékeltem semmit, nem volt
semmi csak Ő és én. És bármennyire is akartam ellenkezni, nem tudtam.

Nem is tudom igazán, hogy örülök-e neki, hogy holnap is eljön vagy sem. Félek,
hogy olyat teszek, amit szigorúan megtiltottam magamnak.
Beca