Huszadik bejegyzés - Magán jellegű

Szijasztok!
Lassan bár, de összegyűlt a három komment, így itt van a következő rész. Leghamarabb csütörtökön hozom a folytatást, persze, ha ismét sikerül elérnünk a hármas határt.
Kathy


Kedves Blogom!
Annak ellenére, hogy éjszaka képtelen voltam elaludni ma egészen kipihentnek érzem
magam. Viszont az álmatlanságomat hiába fognám a melegre, vagy arra amit Maria
mondott, semmi köze sem lenne egyiknek sem az igazsághoz. Valójában megint
előjöttek a régi emlékek. Amilyen jól volt a tegnapi nap, olyan kín keservesre sikeredett
az éjszaka. Hajnali fél négykor meguntam a forgolódást és nagy nehezen kimásztam az
ágyamból. Be kell, hogy lássam, szükségem van segítségre különben megint a padlóra
kerülök és ki tudja mikor állok megint talpra onnan.

Beálltam a hideg zuhany alá, hogy valamelyest magamhoz térjek, majd amennyire csak
tudtam, gyorsan összekészülődtem. Nem sokat törődtem a külsőmmel, összefogtam a
hajam és magamra kaptam egy sárga melegítőt, amely egy térd nadrágból és egy laza
pulcsiból állt, majd átsettenkedtem a mellettem lévő szobába.
Daavid még az igazak álmát aludta, mikor beléptem. Arccal az ajtó felé fordulva, nyitott
szájjal és összetett kezekkel rótta éppen a képzeletbeli verseny pályáján a köröket. Lassan
az ágya mellé settenkedtem és elkezdtem simogatni a hátát, amelyet semmi sem fedett.
Nem volt hozzászokva ehhez a nagy meleghez, így mindössze egy szürke boxer volt rajta,
amely nem tudott már zavarba hozni.
- Daavid, ébresztő!
- Mi? - Pattantak fel hirtelen a szemei, majd megtörölte azokat és körbenézett a szobában.
Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy még világosodni sem kezdett. - Nem tudsz aludni?
- Nem akarok aludni! - Hajtottam le a fejem. - Eljössz velem futni?
- Mennyi az idő? - Bogozta ki a lábát a takaróból, amely erősen ragaszkodott az izmos
végtagokhoz.
- Hajnali négy múlt pár perce.
- Adj 10 percet és kész leszek! - Támolygott a fürdő felé, én pedig amilyen csöndben jöttem
olyannyira csöndesen távoztam is.

Negyed óra sem kellett hozzá és egy sokkal élénkebb Daavid állt velem szemben a
nappaliban. Egymásra néztünk és egyszerre indultunk el a bejárati ajtó felé. Hosszú ideig
szótlanul futottunk egymás mellett. Az időt szinte nem is érzékeltem, az tűnt csak fel, hogy
egyre több ember halad el mellettünk az utcákon, egyre több autó van az utakon és nem
mellesleg mintha világosabb is lett volna.
- Elmondod? - Kérdezte hirtelen Daavid. Egy csöppet összerezzentem a hangja hallatán.
- Nem tudtam elaludni.... Megint Ő járt a fejembe. - Csordult végig az első könnycsepp az
arcomon, amit sikeresen letöröltem, mielőtt még észrevehette volna. - Mikor lesz ennek
már vége?
- Nem tudom Beca. - Húzott magával egy útmenti pad irányába.
- Azt hittem elfelejthetem. Ezen a héten végre elterelődött arról az éjszakáról a gondolatom
és... és most.... - Magához húzott és szorosan átölelt. Nem szóltam egy szót sem, csak
felhúztam a lábaim és a mellkasának dőltem. Hangtalanul sírtam, miközben Ő nyugtatóan
ringatott. Nem tudom meddig ülhettünk ott, csak a telefonja rezgésére eszméltem. Nem
akart elereszteni, de én eltávolodtam tőle, hogy ki tudja venni a mobilt a zsebéből.
- Szia Fernando! - Vette fel, miközben végig engem nézett. A könnyeim rászáradtak az
arcomra, a hajam összekócolódott, mikor belefúrtam az arcom a mellkasába és minden
bizonnyal a szemeim alatt is óriási karikák terülhettek el. Elfordítottam a fejemet, de Ő
közelebb húzott és ismét az ölelésébe volt. - Igen, itt van velem. Eljöttünk együtt futni.
- Minden rendben van vele? - Hallottam a vonal túl végéről apu aggódó hangját.
- Persze, már jobban érezte magát reggel én pedig elrángattam egy kicsit futni.
- Ráfért már, hogy a szabadba legyen. - Hallottam, amint kezd egy picit megnyugodni. - Mi
is elindulunk, majd találkozunk, ha hazaértünk Vigyázz rá!
- Meglesz Fernando! - Mondta azzal kinyomta a telefont és felhúzott a padról. - Irány haza!
- Köszönöm! - Csak biccentett egyet és elindultunk a legrövidebb úton a házunk irányába.

Daavidnak sikerült elérnie, hogy megkönnyebbüljek picit, de az éjszaka még mindig élénken
élt bennem. Nem akartam, hogy Martin így lásson. Rögtön észrevenné, hogy valami nincs
rendben és akkor el kéne neki mesélnem mindent, azt pedig nem szeretném. Egyszerűen
nem menne. Lemondtam hát a mai napot és jelenleg azt figyelem, amint Daavid az alagsori
edzőteremben. Eddig azt sem tudtam, hogy van edzőtermünk, ez a ház még mindig tartogat
meglepetéseket.
Baca