Szijasztok!
Bocsánat, hogy ilyen hosszú ideig nem jelentkeztem, de nagyon lefoglalt az év kezdés. Most hoztam nektek egy részt, remélem tetszeni fog, bár gy kicsit gyengére sikeredett. Ígérem lassan kezdetét veszi majd a tényleges cselekmény is és akkor egy kicsit izgalmasabb fejezetek olvasgatásában lesz majd részetek!
Kathy
Kedves Blogom!
Ma már hétfő este van. Illetve kedd hajnal, ugyanis a nagy mutató már
régen túlhaladta 12 órát. Lassan egy hete nem írtam már neked Drága
Blogom, ami nem lustaságomból adódóan történt, sokkal inkább Daavid
jelenléte miatt. El sem hiszem, hogy lassan már egy hét eltelt az érkezése
óta, teljesen úgy érzem, mintha csak tegnap jött volna. A napjaink
kilencven százalékát együtt töltjük, mit sem törődve azzal, hogy finn
barátomnak minimum 6 órát kellene edzéssel töltenie. Ez volt az
egyetlen kitétel, amit apja szabott neki, mikor elindult Svájcból.
Ha még nem mondtam volna Daavid ráérősebb és szétszórtabb
ember, mint én. Ezalatt a "néhány" hónap alatt, amit a GP"-ban
eltöltött még gondolni sem gondolt volna arra, hogy neki valaha
is szüksége lenne majd olyan emberekre, mint például személyi
edző, menedzser vagy esetleg egy jó sajtós. Helyette az összes
ilyen jellegű feladatot Kimi Raikkönen látja el helyette, akinek már
egy csöppet szerintem túl sok is ez egyszerre.
Az elmúlt néhány napban hihetetlen dolgokat hajtottam végre. Először
is sikerült egy teljes napra elszakadnom a számítógépemtől. Persze az
elektronika csodáit nem vetettem meg, ugyanis finn barátommal dévédé
maratont tartottunk, mai abból állt, hogy az összes jelenleg a mozikban
futó filmet megnéztünk. Jót nevetgéltünk közben és mire észbe kaptunk
már ránk is sötétedett. Megsúgom, Daavid egy percet sem edzett aznap.
A következő történelmi pillanat az olt, mikor péntek reggel végre erőt
vettem magamon és finn barátom kíséretében elhagytam a szobámat és
leültem a Családommal - köztük Mariaval is, aki talán legjobban értékelte
a tettem - reggelizni. Majd végül a mai, vagyis a tegnapi napom volt a
legnagyobb lépés. Végre sikerült átlépnem a házunk küszöbét. Anyuék el
sem hitték, mikor mondtam nekik este, hogy kivételesen nem a szobámban
töltöttem az egész napot, hanem Daaviddal autókáztam a városban. Igaz nem
szálltunk ki a piros Ferrariból, de ez is nagyon nagy dolog volt számomra.
- Daavid, ebből baj lesz! - Közöltem, mikor bekapcsoltam a biztonsági övemet,
de Ő csak hosszasan mosolygott rám és kitolatott a feljáróról.
- Miért lenne baj? Ha Raquel vagy Fernando keresne, akkor engem hívnának
először. - Rázta meg a fejét és magunk mögött hagytuk a házat, amiben az
elmúlt hónapban raboskodtam. Ahelyett, hogy kételyeim növekedtek volna,
minden egyes elhagyott méter után egyre boldogabb lettem. Daavid pedig
kivételesen betartva a sebesség korlátozást mutogatta végig a város
nevezetességeit, valamint kevésbé híres helyeit. Tátott szájjal kapkodtam
ide-oda a fejemet, mint valami kisgyerek, miközben erősen szégyelltem magam.
- Ezt most nekem kéne csinálnom! - Hajtottam le hirtelen a fejem és könnyek
gyűltek a szemembe az elvezetgetett idő gondolatára.
- Hey, nyugi! Bepótoljuk mindent, amiről lemaradtál, rendben?
- Mindent? Mi mindent akarsz még bepótolni? - Néztem rá nagy szemekkel.
- Például meglátogatjuk a legközelebbi kávézót! - Nos igen, míg Svájcban
éltem egy nap sem volt teljes, minimum három bögrényi kávé nélkül,
amit persze csak a legdrágább helyeken vehettem meg. Mára beérem
a reggeli egy csészével, amit anyu csinál és legalább ötször finomabb,
mint az összes kávézóban kapható együtt véve.
- Nem mehetnénk inkább Mekibe? - Néztem rá boci szemekkel. Most sem
a fekete ital árával lett volna problémám, sokkal inkább a rengeteg emberrel.
Erre még nem voltam felkészülve, akármennyire is biztonságba éreztem
magam Daavid mellett.
- Biztosan ezt akarod? A Mekiben van a legszarabb kávé, amit eddig ittam.
- Ha nem gond. - Mondtam halkan, mire Ő egy szó nélkül a legközelebbi
gyorsétteremhez hajtott.
Végül a kávéból két kapucsínó, egy saláta, két sajtburger, egy óriás krumpli
és két fagyi lett. Mit ne mondjak annak ellenére, hogy Daavid az összes
hizlaló dolgot nekem rendelte, mindketten ettünk mindenből. Már-már egymás
kezéből kapkodtuk ki az ételeket nagyokat nevetgélve.
Este indultunk el csak hazafelé, ahol a szüleim éppen akkor akarták volna
a rendőrséget tárcsázni, hogy kezdjenek. Szerencsére ezt még az utolsó
percben megakadályoznunk, de büntetést nem kerülhettük el. Ma reggel,
ami néhány óra múlva elérkezik, el kell mennem Daaviddal futni. Úgyhogy
azt hiszem éppen itt az ideje néhány óra alvásnak.
Beca
Szija!
VálaszTörlésElső kommi az enyém, de jó :)
Végre Beca kimozdult a lakásból, ez egy hatalmas előre lépés. Ráadásul még jól is érezte magát.
Daavid (L)(L)(L) a srácot nagyon szeretjük :)
nagyon jó rész lett!
Várom a folytatást
Puszi
Szia!
VálaszTörlésVégre! Végre! Végre! Beca már nem a négy fal között ül!
Daavid annyira cuki(L)(L)(L)
Király rész lett!! Várom a folytit!:)
Puszi(KL)
Szia Kathy! :D
VálaszTörlésJuujj végre van új rész! :)
Nagyon jó volt az olvasni,hogy Beca végre kimozdult otthonról :) Daaviddal (L) húú én még mindig nagyon szertném,hogy ők összejöjjenek :) (L)
Várom a folytatást,remélem gyorsan megírod!:D
Millió Puszií
Tia
Szijasztoook!
VálaszTörlésNikíí!
Örülök, hogy tetszik Daavid karaktere :D és a rész is!
Már fent is van a folytatás! :)
Puszi!
Eszdo!
Nagyon köszönöm! :) Igen, Becának már éppen itt volt az ideje, hogy megismerkedjen egy kicsit a külvilággal, amiben Daavid nagyon szívesen segítette őt! :)
Pusz
Füligszáj!
Nagyon örülök, hogy írtál! (L)
Nem tudom mennyire fogsz engem utálni vagy éppen szeretni a közeljövőben, de remélem tetszeni fognak a következő részeim is! :D
Elég gyors voltam most (ilyen is régen volt már).
Puxx
Kathy
Jaj, annyira szupi lett! ♥♥♥
VálaszTörlésÖrülök, hogy Daavid ilyen jó hatással van Beca-ra :D :D Végre kimozdult otthonról! :D
Remélem összejönnek 8I
IMÁDOM ♥♥♥
Puszi, Alofun