Tizenötödik bejegyzés (Magán jellegű)

Kedves Blogom!
Hihetetlenül fáradtan írok most neked. Az éjszakám ugyanis elég érdekesre
sikeredett. Sosem hittem volna, hogy a fal, amely elválasztja az én szobámat
Daavidétól ennyire vékony lenne. Mondjuk úgy, én is végigizgulhattam vele
együtt a finn-észt hoki meccset. Az állás végül 2:1 lett a hazaiak javára. Hogy
kik voltak a hazaiak? Fogalmam sincs. A meccs első 5-10 percét, mikor a
kommentátor erről beszélhetett a zuhany alatt töltöttem. Daavid szavaiból
sem értettem sokat, mert az anya nyelvén mormogott, de már ekkor sejtettem,
hogy nem fogok sokáig kételyek közt élni.

Nem tudom, mikor sikerült végül elaludnom. Még azt sem sikerül felfognom,
hogy álomország kapui kitárulnak előttem, mikor erős kezek gyengéd
simogatását éreztem az arcomon. Akaratom ellenére is elmosolyodtam,
majd lassan kinyitottam a szemeimet és felültem az ágyamban. Hunyorogva
néztem az előttem álló férfira. Egy pillanat alatt képes voltam mindenféle
koffein nélkül felébrednem és tágra nyílt szemekkel bámultam a kezek
tulajdonosát.
- Te meg mit keresel itt? - Csavartam szorosan magam köré a takarómat.
- Neked is szép reggelt.
- Hogy jutottál be?
- Úgy ahogyan az igazgató irodájába is pár hónapja. - Rántotta meg a vállát
finn barátom. - A zárba hagytad a kulcsot.
- Többet nem követem el ezt a hibát. - Mormogtam, miközben egy óriási
tálcát rakott a lábaimra. Volt rajta minden, amire szükségem volt. Rántotta,
narancslé és egy bögre kávé. Kétkedve Daavidra emeltem a tekintetem,
mire Ő bólintott egyet. Bármennyire is próbálta leplezni, láttam az arcán az
izgatottságot. Olyan volt, mint egy négy éves gyerek, aki arra vár, hogy a
megmutatott rajza milyen hatást vált ki a felnőttekből.
Megfogtam a villámat és óvatosan a számhoz emelten az első kis darabkáját
a rántottának. Mit ne mondjak óvatos voltam, egy pasinál sosem lehet tudni,
hogy ehető-e az eléd rakott étel. Nem mintha nálam lehetne. Családi vonás,
anyával max a tortijáig jutottunk el, de még azt is sokszor elrontjuk.
- Milyen? - Nyelt egy nagyot a finn.
- Nagyon finom, köszönöm! - Tényleg az volt. Mondjuk nem olyan, mint
apa különleges spanyol rántottája, az utolérhetetlen. - És most már azt
is tudom, hogy a finnek nyertek tegnap.
- Hogy mi? - Most asszem nekem sikerült meglepetést okoznom neki.
- A tegnapi meccsen. Áthallatszódott az egész.
- Miért nem szóltál? Lejjebb halkítottam volna.
- Annyira belelendültél a szurkolásba, úgyse hallottad volna. - Halványan
elmosolyodtam, amit így utólag eléggé meg is bántam.
- Te még nem néztél hokit, igaz? - Kérdezte pár perc elteltével az arcomat
fürkészve.
- Nem.
- Ma 1-kor ebéd után itt vagyok és megnézzük a finn-kanada meccset. - És
mielőtt még ellenkezni kezdtem volna elindult az ajtó irányába.
- De jó, hogy ezt így eldöntötted.
- Tartozol ennyivel a reggeliért. - Mosolygott még vissza magabiztosan,
azzal eltűnt a fal takarásában.
- Többet ne hozz reggelit, oké? - Kiabáltam utána, cseppet sem
zavartatva magam a kora reggel miatt. Ezért jó, hogy folyosó végén
van a szobám, nyugodtan üvöltözhetek, senki sem hallja meg.

Daavid nem viccelt, fél egykor tényleg megjelent az ajtóban egy tál
pattogatott kukoricával a kezében és leült az ágy végébe. Én még
mindig ott feküdtem a laptopommal a kezemben, ahol órákkal ezelőtt
hagyott, mindössze a ruházatom változott.
- Felkészültél? - Kérdezte, a popcornt az ágy közepére helyezve.
- Van más választásom?
- Nincs! - Vágta rá egyből és a sport adóra kapcsolt.
- Akkor igen. - Nyöszörögtem.
A meccs pontban egykor el is kezdődött. Alig bírtam nézni, ahogyan
egyik-másik játékost az üvegfalnak szorítanak, miközben az megpróbálja
ellökni magától a támadóját. Az ilyen jeleneteknél mindig felszisszentem
és elfordítottam a fejem, finn barátom pedig egy folytában csendre intett.
- Istenem! - Kiáltottam fel, miközben az egyik kanadait a kapufának lökték.
Daavid lassan felém fordult, majd mellém feküdt és átkarolta a vállam.
- Semmi baja sincsen! Nézd milyen védő felszerelés van rajtuk!
- Tudom, de... Annyira erőszakos ez a sport. - Mondtam egy kicsit
vonakodva, miközben a kezét figyeltem, amit a vállamon nyugtatott.
Ő is észrevehette, hogy feszélyez a dolog, így lassan elemelte onnan.
- Bocsánat! - Hajtotta le a fejét.
- Semmi gond, nyugodtan hagyhatod! - Húztam vissza a karját fél
percnyi gondolkodás után. Ő csak elmosolyodott és adott egy puszit
a fejemre. Így néztük tovább a meccset, ami Daavid ölelésében nem is
volt annyira rémes.

Most viszont mennem kell. Félek reggel megint ugyanolyan korán
fogok kelni, mint ma. Bár a kulcsot már előrelátóan kivettem a zárból.
Beca

U.I.: Mellékeltem egy képet a valenciai szobámról.