Tizenhatodik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Bocsánat, hogy ilyen hosszú ideig nem jelentkeztem, de nagyon lefoglalt az év kezdés. Most hoztam nektek egy részt, remélem tetszeni fog, bár gy kicsit gyengére sikeredett. Ígérem lassan kezdetét veszi majd a tényleges cselekmény is és akkor egy kicsit izgalmasabb fejezetek olvasgatásában lesz majd részetek!
Kathy


Kedves Blogom!
Ma már hétfő este van. Illetve kedd hajnal, ugyanis a nagy mutató már
régen túlhaladta 12 órát. Lassan egy hete nem írtam már neked Drága
Blogom, ami nem lustaságomból adódóan történt, sokkal inkább Daavid
jelenléte miatt. El sem hiszem, hogy lassan már egy hét eltelt az érkezése
óta, teljesen úgy érzem, mintha csak tegnap jött volna. A napjaink
kilencven százalékát együtt töltjük, mit sem törődve azzal, hogy finn
barátomnak minimum 6 órát kellene edzéssel töltenie. Ez volt az
egyetlen kitétel, amit apja szabott neki, mikor elindult Svájcból.
Ha még nem mondtam volna Daavid ráérősebb és szétszórtabb
ember, mint én. Ezalatt a "néhány" hónap alatt, amit a GP"-ban
eltöltött még gondolni sem gondolt volna arra, hogy neki valaha
is szüksége lenne majd olyan emberekre, mint például személyi
edző, menedzser vagy esetleg egy jó sajtós. Helyette az összes
ilyen jellegű feladatot Kimi Raikkönen látja el helyette, akinek már
egy csöppet szerintem túl sok is ez egyszerre.

Az elmúlt néhány napban hihetetlen dolgokat hajtottam végre. Először
is sikerült egy teljes napra elszakadnom a számítógépemtől. Persze az
elektronika csodáit nem vetettem meg, ugyanis finn barátommal dévédé
maratont tartottunk, mai abból állt, hogy az összes jelenleg a mozikban
futó filmet megnéztünk. Jót nevetgéltünk közben és mire észbe kaptunk
már ránk is sötétedett. Megsúgom, Daavid egy percet sem edzett aznap.
A következő történelmi pillanat az olt, mikor péntek reggel végre erőt
vettem magamon és finn barátom kíséretében elhagytam a szobámat és
leültem a Családommal - köztük Mariaval is, aki talán legjobban értékelte
a tettem - reggelizni. Majd végül a mai, vagyis a tegnapi napom volt a
legnagyobb lépés. Végre sikerült átlépnem a házunk küszöbét. Anyuék el
sem hitték, mikor mondtam nekik este, hogy kivételesen nem a szobámban
töltöttem az egész napot, hanem Daaviddal autókáztam a városban. Igaz nem
szálltunk ki a piros Ferrariból, de ez is nagyon nagy dolog volt számomra.

- Daavid, ebből baj lesz! - Közöltem, mikor bekapcsoltam a biztonsági övemet,
de Ő csak hosszasan mosolygott rám és kitolatott a feljáróról.
- Miért lenne baj? Ha Raquel vagy Fernando keresne, akkor engem hívnának
először. - Rázta meg a fejét és magunk mögött hagytuk a házat, amiben az
elmúlt hónapban raboskodtam. Ahelyett, hogy kételyeim növekedtek volna,
minden egyes elhagyott méter után egyre boldogabb lettem. Daavid pedig
kivételesen betartva a sebesség korlátozást mutogatta végig a város
nevezetességeit, valamint kevésbé híres helyeit. Tátott szájjal kapkodtam
ide-oda a fejemet, mint valami kisgyerek, miközben erősen szégyelltem magam.
- Ezt most nekem kéne csinálnom! - Hajtottam le hirtelen a fejem és könnyek
gyűltek a szemembe az elvezetgetett idő gondolatára.
- Hey, nyugi! Bepótoljuk mindent, amiről lemaradtál, rendben?
- Mindent? Mi mindent akarsz még bepótolni? - Néztem rá nagy szemekkel.
- Például meglátogatjuk a legközelebbi kávézót! - Nos igen, míg Svájcban
éltem egy nap sem volt teljes, minimum három bögrényi kávé nélkül,
amit persze csak a legdrágább helyeken vehettem meg. Mára beérem
a reggeli egy csészével, amit anyu csinál és legalább ötször finomabb,
mint az összes kávézóban kapható együtt véve.
- Nem mehetnénk inkább Mekibe? - Néztem rá boci szemekkel. Most sem
a fekete ital árával lett volna problémám, sokkal inkább a rengeteg emberrel.
Erre még nem voltam felkészülve, akármennyire is biztonságba éreztem
magam Daavid mellett.
- Biztosan ezt akarod? A Mekiben van a legszarabb kávé, amit eddig ittam.
- Ha nem gond. - Mondtam halkan, mire Ő egy szó nélkül a legközelebbi
gyorsétteremhez hajtott.
Végül a kávéból két kapucsínó, egy saláta, két sajtburger, egy óriás krumpli
és két fagyi lett. Mit ne mondjak annak ellenére, hogy Daavid az összes
hizlaló dolgot nekem rendelte, mindketten ettünk mindenből. Már-már egymás
kezéből kapkodtuk ki az ételeket nagyokat nevetgélve.

Este indultunk el csak hazafelé, ahol a szüleim éppen akkor akarták volna
a rendőrséget tárcsázni, hogy kezdjenek. Szerencsére ezt még az utolsó
percben megakadályoznunk, de büntetést nem kerülhettük el. Ma reggel,
ami néhány óra múlva elérkezik, el kell mennem Daaviddal futni. Úgyhogy
azt hiszem éppen itt az ideje néhány óra alvásnak.
Beca

Tizenötödik bejegyzés (Magán jellegű)

Kedves Blogom!
Hihetetlenül fáradtan írok most neked. Az éjszakám ugyanis elég érdekesre
sikeredett. Sosem hittem volna, hogy a fal, amely elválasztja az én szobámat
Daavidétól ennyire vékony lenne. Mondjuk úgy, én is végigizgulhattam vele
együtt a finn-észt hoki meccset. Az állás végül 2:1 lett a hazaiak javára. Hogy
kik voltak a hazaiak? Fogalmam sincs. A meccs első 5-10 percét, mikor a
kommentátor erről beszélhetett a zuhany alatt töltöttem. Daavid szavaiból
sem értettem sokat, mert az anya nyelvén mormogott, de már ekkor sejtettem,
hogy nem fogok sokáig kételyek közt élni.

Nem tudom, mikor sikerült végül elaludnom. Még azt sem sikerül felfognom,
hogy álomország kapui kitárulnak előttem, mikor erős kezek gyengéd
simogatását éreztem az arcomon. Akaratom ellenére is elmosolyodtam,
majd lassan kinyitottam a szemeimet és felültem az ágyamban. Hunyorogva
néztem az előttem álló férfira. Egy pillanat alatt képes voltam mindenféle
koffein nélkül felébrednem és tágra nyílt szemekkel bámultam a kezek
tulajdonosát.
- Te meg mit keresel itt? - Csavartam szorosan magam köré a takarómat.
- Neked is szép reggelt.
- Hogy jutottál be?
- Úgy ahogyan az igazgató irodájába is pár hónapja. - Rántotta meg a vállát
finn barátom. - A zárba hagytad a kulcsot.
- Többet nem követem el ezt a hibát. - Mormogtam, miközben egy óriási
tálcát rakott a lábaimra. Volt rajta minden, amire szükségem volt. Rántotta,
narancslé és egy bögre kávé. Kétkedve Daavidra emeltem a tekintetem,
mire Ő bólintott egyet. Bármennyire is próbálta leplezni, láttam az arcán az
izgatottságot. Olyan volt, mint egy négy éves gyerek, aki arra vár, hogy a
megmutatott rajza milyen hatást vált ki a felnőttekből.
Megfogtam a villámat és óvatosan a számhoz emelten az első kis darabkáját
a rántottának. Mit ne mondjak óvatos voltam, egy pasinál sosem lehet tudni,
hogy ehető-e az eléd rakott étel. Nem mintha nálam lehetne. Családi vonás,
anyával max a tortijáig jutottunk el, de még azt is sokszor elrontjuk.
- Milyen? - Nyelt egy nagyot a finn.
- Nagyon finom, köszönöm! - Tényleg az volt. Mondjuk nem olyan, mint
apa különleges spanyol rántottája, az utolérhetetlen. - És most már azt
is tudom, hogy a finnek nyertek tegnap.
- Hogy mi? - Most asszem nekem sikerült meglepetést okoznom neki.
- A tegnapi meccsen. Áthallatszódott az egész.
- Miért nem szóltál? Lejjebb halkítottam volna.
- Annyira belelendültél a szurkolásba, úgyse hallottad volna. - Halványan
elmosolyodtam, amit így utólag eléggé meg is bántam.
- Te még nem néztél hokit, igaz? - Kérdezte pár perc elteltével az arcomat
fürkészve.
- Nem.
- Ma 1-kor ebéd után itt vagyok és megnézzük a finn-kanada meccset. - És
mielőtt még ellenkezni kezdtem volna elindult az ajtó irányába.
- De jó, hogy ezt így eldöntötted.
- Tartozol ennyivel a reggeliért. - Mosolygott még vissza magabiztosan,
azzal eltűnt a fal takarásában.
- Többet ne hozz reggelit, oké? - Kiabáltam utána, cseppet sem
zavartatva magam a kora reggel miatt. Ezért jó, hogy folyosó végén
van a szobám, nyugodtan üvöltözhetek, senki sem hallja meg.

Daavid nem viccelt, fél egykor tényleg megjelent az ajtóban egy tál
pattogatott kukoricával a kezében és leült az ágy végébe. Én még
mindig ott feküdtem a laptopommal a kezemben, ahol órákkal ezelőtt
hagyott, mindössze a ruházatom változott.
- Felkészültél? - Kérdezte, a popcornt az ágy közepére helyezve.
- Van más választásom?
- Nincs! - Vágta rá egyből és a sport adóra kapcsolt.
- Akkor igen. - Nyöszörögtem.
A meccs pontban egykor el is kezdődött. Alig bírtam nézni, ahogyan
egyik-másik játékost az üvegfalnak szorítanak, miközben az megpróbálja
ellökni magától a támadóját. Az ilyen jeleneteknél mindig felszisszentem
és elfordítottam a fejem, finn barátom pedig egy folytában csendre intett.
- Istenem! - Kiáltottam fel, miközben az egyik kanadait a kapufának lökték.
Daavid lassan felém fordult, majd mellém feküdt és átkarolta a vállam.
- Semmi baja sincsen! Nézd milyen védő felszerelés van rajtuk!
- Tudom, de... Annyira erőszakos ez a sport. - Mondtam egy kicsit
vonakodva, miközben a kezét figyeltem, amit a vállamon nyugtatott.
Ő is észrevehette, hogy feszélyez a dolog, így lassan elemelte onnan.
- Bocsánat! - Hajtotta le a fejét.
- Semmi gond, nyugodtan hagyhatod! - Húztam vissza a karját fél
percnyi gondolkodás után. Ő csak elmosolyodott és adott egy puszit
a fejemre. Így néztük tovább a meccset, ami Daavid ölelésében nem is
volt annyira rémes.

Most viszont mennem kell. Félek reggel megint ugyanolyan korán
fogok kelni, mint ma. Bár a kulcsot már előrelátóan kivettem a zárból.
Beca

U.I.: Mellékeltem egy képet a valenciai szobámról.

Kis szünet

Szijasztok!
Mint látjátok az utóbbi időben elég ritkán rakok fel részeket. Jelenleg egy kicsit elakadtam a történetben és míg nem jut eszembe valami jó ötlet, addig nem szeretném folytatni, mert nem
lenne értelem!
Pár nap/hét múlva hozok majd új részt/részeket, ha minden jól megy! ;)
Megértéseteket köszönöm!
Kathy

Tizennegyedik bejegyzés (Magán jellegű)

Kedves Blogom!
Ma már másodjára írok neked. Túl vagyok egy hosszú beszélgetésen, ami igazán tartalmasra
sikerült. Órákon át beszélgetünk Daaviddal, annyira jól éreztem vele magam. Sosem hittem volna, hogy ennyire hiányozna nekem, de bevallom régen nem is gondolkoztam ezen.

Finn barátom késő délután kopogott be ismét a szobám ajtaján. Addigra lefürödtem, normálisan
felöltöztem és próbáltam erőt gyűjteni a beszélgetéshez. Bármennyire is szerettem volna
elvonatkoztatni, Daavid érkezése előhozta belőlem az összes rossz emlékemet. Mintha a múltam
valamiféle mázsás súlyként nehezedett volna rám, amitől egyszerűen képtelen lennék szabadulni.
Magamba zuhanva ültem az ágyam szélén s mikor benyitott mindössze arra volt erőm, hogy
ráemeljem a tekintetem, majd az arcom ismét a kezeimbe temettem. Ezek után ajtó csukódást
hallottam és a gyors lépteit amelyek felém közelednek. Éreztem, ahogyan az ágy besüpped
mellettem, majd egy erős kart, ami a vállamnál fogva egy izmos felsőtesthez húz. Belefúrtam
az arcom Daavid mellkasába, kezeimmel erősen kapaszkodtam a nyakába, mintha bármely
percben elszakíthatnának tőle. Szükségem volt rá, eddig nem is tudtam mennyire. Fájó volt
az a sok emlék, amit magával hozott, mégis megnyugtató a jelenléte. Egy pillanatig éreztem
a megrökönyödését, majd ösztönösen felemelt és az ölébe húzott szorosan magához ölelve.
Sokszor láttam, amint kisebb korunkban így nyugtatta a húgát is, és nála is mindig elérte a
célját, ahogyan nálam is. Lassan abbamaradt a remegés, majd a zokogás is alább hagyott
végül pedig a könnyeim is elfogyni látszottak.
- Jól vagy? - Tolt egy kicsit el magától, mikor már érezte, hogy teljesen lenyugodtam. Én csak
bólintottam egy aprót, azzal visszamásztam az eredeti helyemre és ismételten lehajtottam a fejemet.
- Sajnálom!
- Nem kell!
- Mesélsz? - Néztem fel rá hirtelen, mint egy kisgyerek az apukájára, aki éppen az éjszaka közepén
próbálja megnyugtatni a rémálomból felriadt kislányát.
- Persze. - Mosolyodott el. - Miről szeretnél hallani?
- Először mondjuk Aronról és Hennáról! Megölted már az unokatestvéremet?
- Majdnem! - Komorodott el egy pillanat alatt. Én csak kérdőn néztem rá, a folytatásra
ösztönözve. - Miután elmentél nagyon összevesztek. Aron visszaadta a húgom nála felejtett
cuccait egy dobozban, nekem.
- Rajtam vesztek össze?
- Bec...
- Daavid! - Emeltem fel a hangomat. Anyám természetéből is örököltem egy keveset, nem
szerettem kiabálni vagy akár hangosan beszélni, de ha valakinek sikerült felhúznia hamar
olyanná váltam, mint apám egy-egy rosszul sikerült futama után. - Rajtam vesztek össze?
- Aron nagyon mérges lett, mikor köszönés nélkül elmentél. Megpróbált neked írni, de te
nem válaszoltál neki. Lehetetlen volt már pár hét után beszélni vele, Henna sem bírta és
ultimátumot adott neki.
- Azóta kibékültek?
- Igen. - Bólintott Daavid, de éreztem valamit nem mond el. Próbáltam rá hatni a barna
szemeimmel, de most még ez sem járt sikerrel, úgyhogy pár perc néma csönd után
jobbnak láttam terelni a témát.
- És hogy megy a Forma-1?
Erről aztán sötétedésig beszélgettünk. Olyan élvezettel tudta mesélni az élményeit, az
első tesztjét az autóval, az első sétáját az F1-es pilóták között, Sebastian Vettel búcsú
buliját, amire őt is meghívták, valamint az első versenyét, amire pár hete került mindössze
sor Magyarországon, hogy teljesen elvonta a figyelmemet a saját gondjaimról. Azonban a
beszélgetésünknek este kilenckor apa vetett véget egy tálca étellel, valamint anya üzenetével,
miszerint Daavid menjen le vacsorázni. Szerencséjére megúszta az Alonso család nagyobb
mértékű vendég szeretetét, helyette kiélvezhette Maria felemelő társaságát. Nem lettem volna
a helyében.

Most viszont le kell feküdnöm aludni. Lassan éjfél és Daavid holnap korán jön, hogy együtt
reggelizhessünk. Ezt pár órája, a vacsora után közölte velem. Nem is értem miért.
Beca