Tizenkilencedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Meglett a három komment, úgyhogy hoztam is egy részt. A következő komment határ is a bűvös hármas számon alapszik. Főképp, mert ez a rész sajnos nem lett túl erősnek mondható. Egy kicsit szétszórt vagyok, bocsánat!
Előzőleg elfelejtettem kiírni az új blogom címét, ezt most pótolnám. www.kathyfiction.blogspot.com Látogassatok ide is el! ;)
Puszi, Kathy


Kedves Blogom!
Ma már csütörtök este van és lassan három napja nem is látom Daavidot.
Hihetetlen mennyire el tud tűnni a szemem elől és mennyire nem érdeklem az
utóbbi napokba. Mariaval berzeg nagyon jól megtalálják a közös hangot. Akár
féltékeny is lehetnék, de nem vagyok. Legfőképp azért nem, mert ma
meglátogatott Martin. De erről majd csak később.
Sosem szerettem Mariaval beszélgetni. Túl komoly volt hozzám képest

és túlságosan is reálisan látta a dolgokat. Nem erőlködött, nem harcolt,
beletörődött mindenbe és csak abba kezdett bele, amiben valóban látott egy
szemernyi kis értelmet. Mindig is különböztünk egymástól. Én voltam a
türelmes, a tisztelettudó, egyben a hisztis és elkényeztetett is, míg Ő a vad,
a realista és a nemtörődöm. Na jó, ez utóbbi mindkettőnkre igaz valamelyest.
Most azonban itt voltunk ketten egy teljesen üres házban és Ő sarokba szorított.
Az arca kemény volt és a hangja komoly.
- Mit szeretnél? - Kérdeztem teljesen nyugodtan. A pár perccel ezelőtti
boldogságom nem tudtam nyom nélkül eltüntetni és nem is akartam. Nem
vagyok hajlandó már megjátszani magam.
- Beszélgetni... Daavidról. - Enyhült meg egy cseppet a hangja, ami gyanakvásra
adott okot számomra. Nem voltam benne biztos, hogy akarom hallani azt, amit
mondani fog. - Szereted őt?
- Igen nagyon szeretem. Olyan Ő nekem, mintha a bátyám lenne. Megvédett és
most is véd. - Hajtottam le a fejem. - De úgy, mint pasit sosem gondoltam rá.
- Rosszul teszed... - Mormogta maga elé, de én mégis tisztán hallottam.
- Tessék?
- Beszéltem vele... Szeret téged!
- Ez hülyeség! - Nevettem el magam. - Van barátnője, neki mindig van! Nincs
szüksége rám, ahogyan nekem sem rá, úgy mint férfira.
- Te tudod! - Rántotta meg a vállát. Úgy tett, mintha fél pillanattal ezelőtt azt
közölte volna, hogy lassan kész lesz az ebéd és terítsek meg. Még nem tudom
miért ennyire fontos ez a téma neki, de nem szeretnék belemászni a magánéletébe.
Ezt az egyet jól megtanultam anyuméktól.

Ráadásul ma, mint mondtam itt volt Martin is. Nagyon egy rendes srác, bár azért
nem vagyok benne biztos, hogy nem csak az autogrammokért jött-e a haverjainak.
A fél családdal aláíratta a lapokat, köztük velem is. Mindössze Maria maradt ki a
szórásból és Ő is csak azért, mert fogalma sem volt hová tegye.

Miután végzett a firkák összegyűjtésével leültünk az egyik vendégszobába, ahová
senki sem szokott járni és elővett egy gitárt. Nem tudtam először mi szándéka
vele, de miután egy dalszövegekkel teleirkált füzet is előkerült kezdtem sejteni.
Elkezdte keresgélni a megfelelő lapot, majd odanyújtotta nekem és elkezdett
gitározni. A lapon egy hosszú és számomra sok helyen érthetetlen szöveg foglalt
helyet. A margóra pedig egy-egy versszak mellé ki volt írva hol az én, hol az Ő neve.
- Na neee! - Kiáltottam el magam. - Én nem tudok énekelni.
- Egy énekesnő lánya vagy. Ne hazudj! - Nevetett rám.
- Nem hazudok, tényleg nincs hangom. Főleg nem a spanyol számokhoz. Miről szól?
- Nem számít miről szól, ez most csak egy szöveg, amit el kell énekelned! - Én egy
percre elgondolkoztam, de a kiskutya szemei hatottak. Fogalmam sem volt, hogyan
csinálta, de működött. Nem is hallottam a számot, nem érzékeltem semmit, nem volt
semmi csak Ő és én. És bármennyire is akartam ellenkezni, nem tudtam.

Nem is tudom igazán, hogy örülök-e neki, hogy holnap is eljön vagy sem. Félek,
hogy olyat teszek, amit szigorúan megtiltottam magamnak.
Beca

Tizennyolcadik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Itt van egy újabb rész! Bocsi, hogy csak most... Hazudnék ha azt mondanám, hogy a suli miatt, úgyhogy nem mondom! :D Igazából a legújabb írásomon dolgoztam, aminek a bevezetőjét már ki is raktam! Remélem tetszeni fog majd az is! ;) Ide viszont szabnék egy komment határt! Mivel manapság egyre több kommentet kapok, ezért gondoltam, hogy rendszeressé tegyük kezdetben egy három megjegyzés után kapnátok a rákövetkező hétvégén egy részt! :)
Az állandó hozzászólóimnak nagyon-nagyon köszönöm!
Kathy


Kedves Blogom!
Sikeresen kialudtam magamból a napszúrásom minden egyes tünetét. Igaz erre
ráment a teljes napom, de legalább megúsztam egy újabb reggeli futást. Maria
szerencsémre - vagy szerencsétlenségemre - helyettesített és elmondása szerint
annyira tetszett neki, hogy minden reggel velünk fog majd futni. Ebben a
kijelentésében csak a "velünk" szócska nem stimmel, leginkább azért mert ez
azt jelenti, hogy csak egy napra kaptam felmentést. Addig is mesélek neked! :)

Három órája ültem a padon egyedül, a felmentő seregre várva, mikor egy erős
kéz érintését éreztem a vállamon. Az ismeretlen férfi parfüm illata belengte a
levegőt, a töménysége nem igazán esett jól nekem a mindössze negyven fokban.
Ijedten húzódtam a pad végébe és néztem fel a 20 év körüli idegen srácra. Már
első látásra lerítt róla, hogy spanyol. A barna haja, a bőre, valamint az óriási
mosolya.
- Hola! - Köszönt rám nagy lelkesen és leült mellém a padra átugorva annak
támláján. - Qué tal?
- Bien! - Nyögtem ki nagy nehezen és elég morcosan. Még inkább eltávolodtam
volna tőle, de akkor nagy valószínűséggel átestem volna a kovácsolt vas
karfán. - Hablas inglés?
- Igen, beszélek angolul. - Mosolyodott el, de egy kis meglepettséget is véltem
felfedezni a hangjában. - Azt hittem spanyol vagy.
- Valamilyen szinten. - Vontam vállat, de az Ő szemei még inkább elkerekedtek.
Okosabb ötletnek láttam elmagyarázni a dolgokat, mert egy: addig úgysem
szállna le rólam, kettő: így talán hamarabb ráveszem, hogy hazakísérjen. - A
szüleim spanyolok, itt születtem, de egy éves koromba Svájcba költöztünk.
- Aha! - Bólintott egyet. - És miért üldögélsz itt már vagy egy órája?
- Három órája. - Javítottam ki. - Mert nincs nálam mobil és elvesztem. És téged
miért érdekel?
- Imádom a kedves csajokat. - Szélesítette el még inkább a mosolyát az arcán,
mire én egy annyira megsemmisítő pillantást küldtem felé, amilyen csak tőlem
telt. - Egy órát próbáltunk a zenekarommal abban a garázsban. - Mutatott a
mögöttünk lévő házra. - És akkor is itt voltál mikor kezdtük.
- Nem válaszoltál.
- Mert nem tudok. - Rántotta meg a vállát. - Hol laksz? Haza kísérlek. - Erre a
kérdésre egy pillanatra elgondolkoztam. Sosem kérdeztem még meg anyuéktól
a házunk címét, nem is írtam le egyetlen papírra sem és még mikor elindultunk
akkor sem néztem meg.
- Nem tudom. - Mondtam végül ki a fájó igazságot.
- Most költöztetek ide?
- Egy hónapja. - Erre felszakadt belőle egy óriási kacaj. Én csak komolyan ültem
egy helyben és vártam, míg abbahagyja. Már láttam magam előtt a képet, melyen
még 90 évesen is itt csücsülök majd a melegítőmben és figyelem, amint rajtam
röhög, így jobbnak láttam kieszelni egy B tervet. - Köszi a segítséget, de majd
megtalálom egyedül.
- Bocsi- bocsi! - Próbált magára erőltetni valami komolyságot, de szinte már
fuldoklott a visszatartott nevetéstől. Erre már én sem tudtam tovább játszani
a Jégkirálynő szerepét, elnevettem magam. - Tudsz valami ismertető jellel
szolgálni?
- Aha! Az ablakomból látom a kikötőt. - Nah igen, idág tudta palástolni a
kitörni készülő jókedvét. - Most mi van?
- Ez egy kikötőváros.
- Jól van na! - Kiáltottam el magam mérgesen és már fel is álltam a padról, hogy
otthagyom, de megfogta a karom és visszarántott. Legnagyobb meglepetésemre
nem zavart már az érintése. Sőt, elmosolyodtam rajta.
- Nem mész sehová! - Jelentette ki! - Milyen a házatok? Modern vagy inkább régi.
- Modern.
- Menyit sétáltál míg ide ért? - Záporoztak felém a kérdései.
- Egy órát, kettőt talán.
- Akkor asszem tudom hol lakhatsz. Most költözött a környéketekre Fernando
Alonso. - Közölte a tényt higgadtan, majd lassan felállt a padról és magával húzott
engem is.
- Nem mondod? - Nevettem el magam.
- De! A haverjaimtól egész nap ezt hallgatom, bár őket inkább a felesége érdekli
igazán... Mi is
a neve?
- Raquel del Rosario. - Segítettem ki egy picit. A nagy gondolkodásba nehogy
véletlenül megerőltesse magát.
- Te ismered őket?
- Vicces lenne, ha nem ismerném a szüleim. - Erre megtorpant és nagy szemekkel
nézett vissza rám. - Rebeca Alonso. - Nyújtottam felé a kezem nevetve. Csak most
jutott eszembe, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak.
- Martin Rodríguez. - tért vissza a mosoly az arcára, majd ténylegesen elindultunk
hazafelé.

Az egész utat végignevettük, nagyon sokat mesélt a barátairól, Sergioról, Lluísról
és Tomasról. Ők alkották hárman a környék egyik legjobb zenekarát, legalábbis
elmondása szerint. Nagyon sokat nevettünk együtt. Éreztem, hogy vele magam
lehetek és a legjobb az volt az egészben, hogy a nevemen kívül semmit sem tudott
rólam. Mikor végül a házunkhoz értünk egyességet kötöttünk. Ő elkérte a számom,
én pedig cserébe megígértettem vele, hogy nem nyomoz utánam a neten.
Mikor aztán végre beléptem az ajtón csak Mariat találtam otthon.

Nagyon úgy látszik, hogy a mesélést csak holnap tudom majd befejezni, ugyanis
a család hazaért az esti futásból. Mehetek vissza haldoklót színlelni.
Beca

Tizenhetedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
A tegnapi kommentek hatására ma hoztam nektek egy új részt! :D A következőt valószínűleg hétvége fele vagy későbbiekben hozom, de nem ígérek semmit. A sulitól függ minden! :(
Kathy


Kedves Blogom!
Hihetetlen, hogy egy nap alatt mennyi minden történik az emberrel. Nem
tudom mennyire sikerül majd leírnom a mai nap eseményeit, de én minden
esetre megpróbálkoznék vele.
A kora reggeli kelés sajnos most sem maradt ki az életemből. Ez Daavid velejárója.
Ő minden egyes nap hajnali négy órakor kiugrik az ágyból és elkezd készülődni
a futáshoz. Ezzel alapvetően nem lenne semmi gondom, ha nem korlátozná az én
alvás mennyiségemet is. Hihetetlen, hogy nem tud mondjuk kivételesen hatkor
kelni, megreggelizni, szépen türelmesen összekészülődni és csak ezek után
elkezdeni a két órás edzés tervét.
- Beca! - Üvöltötte az ajtómon dörömbölve pontban fél ötkor. Anyut most
nagyon utálom ezért a büntetésért. Különben is miért én lettem megbüntetve,
mikor Daavid vett rá erre az egészre? - Ébren vagy?
- Neeem! - Kiabáltam a takaróm alól, de sajnos nem kerüli el a figyelmét,
ahogyan Mariáét sem.
- Rebeca, kelj fel azonnal, mert bármire képes vagyok, hogy elhallgasson ez
az őrült!
- Hagyjatok békén! Korán van még nekem! - Nyüszítem, miközben erőt veszek
magamon, hogy az ágyam mögött elhelyezkedő ablakon keresztül
végigkémleljem az ébredező várost. Még sötét volt és feltehetőleg hideg is.
Nem normális az az ember, aki ilyenkor futásra adja a fejét.
- Becaaa! Apa kinyír, ha nem tartom be a pontos edzés tervet.
- Hol lehet jelentkezni az állásra? Szívesen vállalom erre a hétre. - Mormogtam
kimászva a jó meleg ágyamból, hogy elinduljak hajnalok hajnalán egy fél
maratonra. Most már száz százalékig biztos vagyok benne, hogy két olyan
tökéletes embernek is, mint anya és apa, születhetnek enyhén dilis gyerekei,
mint én.
- Ha vállalod, akkor nem kapod többé vissza az életedet, de gyere már!
- Adj fél órát! Majd találkozunk a nappaliban.
- Oké, de siess! - Mormogta és ezzel visszaállt a házban uralkodó béke.
Legalábbis egy időre. Ugyanis voltam olyan lökött és visszafeküdtem még
egy picit aludni, amit későbbiekben belátva nem kellett volna. Ezzel kivívtam
az egész család haragját, minek köszönhetően kénytelen voltam apát is
bevonni a kis futásunkba.

- Beca gyere már! - Unszolt egyszerre Daavid és a nagy Fernando Alonso, aki
nem mellesleg még mindig nem jött ki a gyakorlatból. Velem ellentétbe, aki
benne se volt. Míg ők állításuk szerint lassan kocogtak, én a hátuk mögött
készültem meghalni.
- Nem megy! Ennyi volt! - Köhögtem ki nagy nehezen a bíztatónak szánt
mondat után és leültem a járda szegélyre.
- Nem adhatod fel! Mi lett volna, ha én...
- Apaaa! - Kiáltottam rá mérgesen és a házunk felé vettem az irányt. Tekintve,
hogy a környéket egyáltalán nem ismerem két óra bolyongás után teljesen
elveszettnek éreztem magam. Azt sem tudtam merre van az arra és bár eredetileg
spanyol lennék, évek óta nem beszéltem a nyelvet. Itt pedig be kell lássam az
angollal nem sokra megyek. A kérdezősködéssel ezeknek az ismereteknek
tudatában meg se próbálkoztam, helyette inkább tovább gyalogoltam.
Mikor már mindent elveszettnek hittem jelent meg csak a szemem előtt a park,
aminek a közelében tegnap Daaviddal megálltunk egy picit. Csak remélni
mertem, hogy drága barátomnak van annyi esze, hogy autóba üljön és úgy
keressen. Ha egyáltalán érdeklem én annyira.

Sajnos a férfik sokkal kevesebb agy tekervényüket használják, mint mi, így
minimum három órát töltöttem el egy padon, míg végül egy erős kéz érintését
éreztem a vállamon. A férfi parfüm illatától még mindig megborzongok, főleg,
ha az egy ismeretlen illat számomra.

Most viszont be kell rekesztenem egy kicsit a mesélést, ugyanis egy kisebb
napszúrást kaptam és anya az ágyba parancsolt.
Beca

Tizenhatodik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Bocsánat, hogy ilyen hosszú ideig nem jelentkeztem, de nagyon lefoglalt az év kezdés. Most hoztam nektek egy részt, remélem tetszeni fog, bár gy kicsit gyengére sikeredett. Ígérem lassan kezdetét veszi majd a tényleges cselekmény is és akkor egy kicsit izgalmasabb fejezetek olvasgatásában lesz majd részetek!
Kathy


Kedves Blogom!
Ma már hétfő este van. Illetve kedd hajnal, ugyanis a nagy mutató már
régen túlhaladta 12 órát. Lassan egy hete nem írtam már neked Drága
Blogom, ami nem lustaságomból adódóan történt, sokkal inkább Daavid
jelenléte miatt. El sem hiszem, hogy lassan már egy hét eltelt az érkezése
óta, teljesen úgy érzem, mintha csak tegnap jött volna. A napjaink
kilencven százalékát együtt töltjük, mit sem törődve azzal, hogy finn
barátomnak minimum 6 órát kellene edzéssel töltenie. Ez volt az
egyetlen kitétel, amit apja szabott neki, mikor elindult Svájcból.
Ha még nem mondtam volna Daavid ráérősebb és szétszórtabb
ember, mint én. Ezalatt a "néhány" hónap alatt, amit a GP"-ban
eltöltött még gondolni sem gondolt volna arra, hogy neki valaha
is szüksége lenne majd olyan emberekre, mint például személyi
edző, menedzser vagy esetleg egy jó sajtós. Helyette az összes
ilyen jellegű feladatot Kimi Raikkönen látja el helyette, akinek már
egy csöppet szerintem túl sok is ez egyszerre.

Az elmúlt néhány napban hihetetlen dolgokat hajtottam végre. Először
is sikerült egy teljes napra elszakadnom a számítógépemtől. Persze az
elektronika csodáit nem vetettem meg, ugyanis finn barátommal dévédé
maratont tartottunk, mai abból állt, hogy az összes jelenleg a mozikban
futó filmet megnéztünk. Jót nevetgéltünk közben és mire észbe kaptunk
már ránk is sötétedett. Megsúgom, Daavid egy percet sem edzett aznap.
A következő történelmi pillanat az olt, mikor péntek reggel végre erőt
vettem magamon és finn barátom kíséretében elhagytam a szobámat és
leültem a Családommal - köztük Mariaval is, aki talán legjobban értékelte
a tettem - reggelizni. Majd végül a mai, vagyis a tegnapi napom volt a
legnagyobb lépés. Végre sikerült átlépnem a házunk küszöbét. Anyuék el
sem hitték, mikor mondtam nekik este, hogy kivételesen nem a szobámban
töltöttem az egész napot, hanem Daaviddal autókáztam a városban. Igaz nem
szálltunk ki a piros Ferrariból, de ez is nagyon nagy dolog volt számomra.

- Daavid, ebből baj lesz! - Közöltem, mikor bekapcsoltam a biztonsági övemet,
de Ő csak hosszasan mosolygott rám és kitolatott a feljáróról.
- Miért lenne baj? Ha Raquel vagy Fernando keresne, akkor engem hívnának
először. - Rázta meg a fejét és magunk mögött hagytuk a házat, amiben az
elmúlt hónapban raboskodtam. Ahelyett, hogy kételyeim növekedtek volna,
minden egyes elhagyott méter után egyre boldogabb lettem. Daavid pedig
kivételesen betartva a sebesség korlátozást mutogatta végig a város
nevezetességeit, valamint kevésbé híres helyeit. Tátott szájjal kapkodtam
ide-oda a fejemet, mint valami kisgyerek, miközben erősen szégyelltem magam.
- Ezt most nekem kéne csinálnom! - Hajtottam le hirtelen a fejem és könnyek
gyűltek a szemembe az elvezetgetett idő gondolatára.
- Hey, nyugi! Bepótoljuk mindent, amiről lemaradtál, rendben?
- Mindent? Mi mindent akarsz még bepótolni? - Néztem rá nagy szemekkel.
- Például meglátogatjuk a legközelebbi kávézót! - Nos igen, míg Svájcban
éltem egy nap sem volt teljes, minimum három bögrényi kávé nélkül,
amit persze csak a legdrágább helyeken vehettem meg. Mára beérem
a reggeli egy csészével, amit anyu csinál és legalább ötször finomabb,
mint az összes kávézóban kapható együtt véve.
- Nem mehetnénk inkább Mekibe? - Néztem rá boci szemekkel. Most sem
a fekete ital árával lett volna problémám, sokkal inkább a rengeteg emberrel.
Erre még nem voltam felkészülve, akármennyire is biztonságba éreztem
magam Daavid mellett.
- Biztosan ezt akarod? A Mekiben van a legszarabb kávé, amit eddig ittam.
- Ha nem gond. - Mondtam halkan, mire Ő egy szó nélkül a legközelebbi
gyorsétteremhez hajtott.
Végül a kávéból két kapucsínó, egy saláta, két sajtburger, egy óriás krumpli
és két fagyi lett. Mit ne mondjak annak ellenére, hogy Daavid az összes
hizlaló dolgot nekem rendelte, mindketten ettünk mindenből. Már-már egymás
kezéből kapkodtuk ki az ételeket nagyokat nevetgélve.

Este indultunk el csak hazafelé, ahol a szüleim éppen akkor akarták volna
a rendőrséget tárcsázni, hogy kezdjenek. Szerencsére ezt még az utolsó
percben megakadályoznunk, de büntetést nem kerülhettük el. Ma reggel,
ami néhány óra múlva elérkezik, el kell mennem Daaviddal futni. Úgyhogy
azt hiszem éppen itt az ideje néhány óra alvásnak.
Beca