Huszonnegyedik bejegyzés (Magán jellegű)

Szijasztok!
Nem igazán számoltam azzal, hogy ilyen hamar meglesz majd ez az öt hozzászólás, ennek ellenére nagyon-nagyon örülök neki! :) Ezúttal akkor tovább is emelném a határt 6 kommentre! :D A részért nem vállalok felelősséget, egy kicsit fáradtan írtam, így nem lett a legtökéletesebb, de azért remélem tetszik majd!
Puszi, Kathy


Kedves Blogom!
Lassan képtelen vagyok tőled elszakadni. Már esteledik, és én egyedül
ülök a szobámba. Kezdek egy kicsit álmosodni, de nagyon várok valakit,
úgyhogy addig is van időm leírni neked a napom fontosabb eseményeit.

Reggel az ebédlőben vártunk a szüleimre. Titus már kivitte a csomagjainkat
az autóhoz és csak az indulásra várt, Daavid pedig a kezeit tördelve ült
mellettem. És én? Nos igen, én sem izgultam kevésbé, mint Ő. Minden
vágyam volt most vele lenni, drukkolni neki a hétvége folyamán és erőt
adni a futamhoz, ehhez azonban nekem is ott kell legyek.
- Jó reggelt! - Jött le apum kócos fejjel és álmos szemekkel. Anyum pár
másodperccel utána érkezett, felöltözve, tökéletes hajjal és sminkkel. - Mi
ez a csend?
- El szeretnénk mondani valamit Apa!
- Komoly? - Fordult felém aggódva, én pedig Daavidra néztem, átadva neki
ezzel a terepet.
- Beca ezen a héten kisegítene minket egy kicsit. Ő lenne a személyi
aszinsztensem, ha elengeditek. - Az állam leszakadt. Arról egy szó sem volt,
hogy előáll mad egy ekkora hazugsággal. Arról meg végképp nem, hogy én fogom
a bukóját cipelgetni és a rajtrácson integetni a kamerában. Már pedig kénytelen
leszek, ugyanis a szüleim dísz vendégek lesznek majd a Ferrarinál.
- Majd én figyelek rájuk Fernando! - Lépett be a kellő pillanatban a Raikkönenek
másik képviselője. - Ne aggódj, nem engedem, hogy hülyeséget csináljanak!
- Engedd el őket Fernando! - Puhította anyu is egy kicsit, mire a vonásai egyre
kisimultabbak lettek, de még kellett neki egy végső löket.
- Kérlek apu! Csak pár nap! - Néztem rá anyumtól örökölt boci szemeimmel,
ami célravezetőnek tűnt.
- Nagyon figyelj oda rájuk Titus! - Adta meg magát és azzal el is indultunk a
pár órányira lévő öt csillagos szállodánk felé.

Az ajtó előtt sorakozó fotósokat elkerülve inkább a hátsó bejáratot választottuk.
Véletlenül sem szerettük volna, hogy kiderüljön mi is van köztünk, legalábbis én
nem. Féltem mit gondolna rólam a sajtó, éppen elég volt az a néhány cikk is, ami
egy hónapja napvilágot látott. Nem volt szükségem még több felhajtásra.
Mikor odaértünk, már várt minket néhány öltönyös férfi, akik bevitték a
bőröndjeinket és minket is a recepcióig kísértek, hogy véletlenül se vesszünk el.
Itt azonban kezdődtek a problémák.
- Sajnálom uram, nem tudunk több szobával szolgálni, teljesen megteltünk a
készülődő Nagydíj miatt. - Ismételt el sokadjára Daavidnak türelmesen a sablon
szöveget a pultban álló szőke hajú nő. Asszem itt unhattam meg a dolgot és
megrángattam egy picit a fiatalabbik finn karját.
- Valami baj van?
- Igen! - Bólintottam teljesen komolyan. - Miért akarsz külön szobában lakni?
- A közös szobával nincs gondom Kicsim, csak azzal, hogy kevés az ágy.
- Megoldjuk! - Mosolyogtam felé bíztatóan és elkértem a kulcsunkat.

Nem tévedtem, a szobánkban található ágy hatalmas volt, még ha egy nagyobb
válaszfalat is építettünk volna kettőnk közé, még akkor is nevetve elfértünk volna.
A problémát már csak Titus jelentette, ugyanis az Ő érkezése sem volt előre
bejelentve, így a válaszfalat végül Ő jelenti majd közöttünk.
Most viszont mennem kell sajna, ugyanis az a bizonyos valaki megérkezett.

Sajnálom, hogy csak ilyen érintőlegesen tudtam beszámolni neked, Drága
Blogom, a továbbiakban próbálok majd egy kicsit bőbeszédűbb lenni!
Beca