Hatodik bejegyzés (Magán jellegű)

Kedves Blogom!
Ismételten szükségem volt pár napra, mire megint rászántam magam az írásra. Hihetetlenül hangzik
mégis annyira nehéz számomra visszaemlékezni arra a napra, amely örökké emlékezetes marad majd
számomra. Sosem fogom már tudni kitörölni azokat az órákat a fejemből, soha!

Éjjel 10 óra volt, mikor megérkeztünk Svájc egyik legmenőbbnek kikiáltott klubjába. A bejutás
egyszerű és egyben drága volt, de megérte. A hely baromira vagány volt. Négy teremből alkotott
egy egészet. Volt egy helység, amiben a tánc és dübörgő zene játszotta a főszerepet; egy ami
leginkább egy kaszinóra hasonlított; valamint egy újabb, amelyben halkabb zene szólt és mindössze
egy bár foglalt benne a helyet. Az utolsót már nem volt időm megnézni, Chris gyengéden megragadta
a kezem és a parkett felé húzott. A latinos zene teljesen megőrjített. Egy ideig eljártam salsázni egyik
nyáron, amit Terrorban töltöttünk, anyu szülő városában. Nagyon szerettem ezt a stílust.

Vagy fél órája táncolhattunk, már Daavidék sem voltak mellettünk. Csupán mi voltunk és a jó sok
Martini, amit sorra ittunk Chrisszel. Egy idő után már látni is alig láttam, megállni a két lábamon
pedig egyszerűen lehetetlennek bizonyult, de rajta meg sem látszott.
- Hoppá-hoppá Babám, csak óvatosan. - Tartott meg gyengéden Chris. - Nem akarsz leülni?
- Ne... nem... bír... bírom! - Akadozott a nyelvem, miközben Ő már el is indult a folyosó felé velem.
- Keresünk egy nyugis helyet neked, oké? - Mosolygott rejtélyesen.
- De én...
- Tudom, bírod még. - Nevetett. - Ahogy egy picit kipihened magad vissza megyünk.
- Oké! - Adtam be a derekam, miközben egyre beljebb húzott a folyosón. Hihetetlenül hosszúnak
tűnt ez az út, de végül megállunk egy ajtó előtt. Chris bekopogott, semmi reakció. Ekkor már
kezdtem egy kicsit megijedni, de nem tudtam mit tenni. Rosberg szorítsa a karomon egyre
erősebbé vált. Ezzel adva tudtomra, hogy most már késő, nem ereszt.
Lassan kinyitotta az ajtót, benézett, majd kitárta és belökött rajta. Én egy nagyobb francia
ágyra estem. Hallottam, ahogyan a kulcs kattan a zárban és hirtelen egy durva horror film
főhősnőjének éreztem magam, aki bármennyire is szeretne már nem tud menekülni.
- Vetkőzz! - Utasított Chris és gyorsan előttem termett. A hangja fagyos volt, teljesen
fél perc alatt megváltozott. - Jó lesz hidd el, felejthetetlen estéd lesz.
Ebben nem kételkedtem. Már akkor tudtam, hogy ezt az estét soha életemben nem fogom majd
elfelejteni, örökké nyomot hagy bennem. A szememmel kerestem a kulcsot, de még mindig
annyira homályos volt minden, semmit se láttam. Semmit csak Christ, aki már egy szál boxerbe
állt már előttem.
- Nem hallottad? - Üvöltött és ekkorra minden reményem elszánt. Csak azt tudtam, hogy nem
adhatom fel, gondolkoznom kell. Megfordult a fejemben, hogy sikítok egy nagyot, de a kintről
beáramló dübörgő zene hallatán tudtam, hogy senki sem fogja majd meghallani. Ráadásul az
esélyeim is merőben csökkennének ezzel a húzásommal. - Akkor majd segítek! - Fektetett a hátamra
és tépte le rólam az összes ruhadarabot egyesével.
- Kérlek... könyörgöm... ne! - Esdekeltem már sírva, de Ő csak röhögött rajtam.
- Felőlem, ha így akarod... lehetek én kemény is. - Jelent meg egy gonosz vigyor az arcán. Az alkarjával
leszorított az ágyra és ahányszor kapálózni kezdtem volna erősebben nyomott a párnák közé. A száját
az enyémre tapasztotta és erőszakosan megcsókolt, miközben még mindig a mellkasomon tartotta a
kezét. Alig kaptam már levegőt és a végére feladtam. Hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar és
ez volt a legszörnyűbb. Nem ellenkeztem, nem tettem semmit pedig milliónyi alkalmam lett volna rá.
Már csak azt vártam, hogy vége legyen. Hogy végre el tudjak szabadulni, hogy elengedjen és elmehessek.

Pár perc múlva végre eljött az én alkalmam is. A testét átjárta a gyönyör, láttam a kielégülést az arcán
és ekkor nem bírtam tovább. Kiszabadítottam valamelyest magam és az öklömmel arcon ütöttem.
Láttam rajt, hogy hirtelen azt se tudja hol van. Ezt kihasználva magamra kaptam a piros ingét
és a fekete nadrágját, aminek farzsebében lapult a szoba kulcsa is. Alig találtam be a zárba és ideges
próbálkozásaim közbe egyfolytába azt figyeltem, hogy nem-e kelt fel a földről, nem indult-e meg felém.
Irtózatosan féltem, talán jobban mint, mint mikor a francia ágyra lökött. Egy rövidke idő után, sikerült
eltalálnom a lyukat és már fordult is a kulcs a kezemben.
A folyosóra érve már nem volt akadály, futottam ahogy csak bírtam, egészen a következő teremig.
Végignéztem az összes helyet, de a többiek sehol sem voltak. Azt hittem már régen itt hagytak, így
inkább beültem a bárba és rendeltem magamnak egy vodkát. Úgy éreztem mindenki elárult, senkire
se számíthatok többet és senkinek sem jelentek már semmit. Most látom csak be, hogy talán tévedtem.
Beca