2010. július 16., péntek

Tizenegyedik bejegyzés (Magán jellegű)

Kedves Blogom!
A mai nap folyamán szerencsére az összes rokonom el lett szállásolva egy közeli
szállodában. Erre a búcsúzkodásból, valamint Maria látogatásából jöttem rá. "Ne hidd
azt, hogy megszabadulsz tőlünk. Te is tudhatnád már, hogy ezt a rohadt családot milyen
mocskosul nehéz lezárni magadról. A helyedbe tennék egy kört a házba, megnyugtatnék
mindenkit, hogy élek és többet nem kéne szenvednem az Alonso család vér szívásától!"
Milyen szerencse, hogy nem Ő vagyok. Most pedig, van időm írni neked, betartom az
ígéretem.

Azon a pénteki napon hoztam meg életem első nagy döntését és ki tudja mennyi áll
még előttem? Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy véget vetek az összes szenvedésemnek,
egyszerűen kiugrom az autóból. Nem féltem már a haláltól, csak szabadulni akartam.
Annyival könnyebb lett volna menekülni, megszökni a gondok elől. Annyira felemelő
érzés volt, hogy most az egyszer valóban én irányíthatom az életemet. Az én kezembe volt
a döntés, hogy élni szeretnék-e vagy meghalni és én az életet választottam. Elfutni mindig
könnyebb, de a küzdelem erős embert kíván.

A szobámba érkezve bezártam magam mögött az ajtót, behúztam a függönyöket és
ráfeküdtem az óriási ágyamra. Hirtelen elő tört belőlem a zokogás. Minden magamba
fojtott feszültség és bánat felszínre került. Hullámokban vette át a testem felett az
uralmat, majd órák elteltével, mikorra már teljesen kiszáradtam elmúlt. Olyan volt,
mint egy óriási vihar és voltaképp ezt is éreztem akkor magamban. Mintha saját
magammal vívnék harcolnék, annyira lehetetlennek hangzik mégis annyira valós.
Eddigi életemben még azelőtt sosem tapasztalt érzések vettek hatalmukba, amelyekről
csak hallásból értesültem addig és bár nem tetszenek ezek az új tapasztalatok mégis
tudom, hogy sokat fognak segíteni majd az előttem álló hosszú évek során.
Beca

2 megjegyzés:

  1. szia :)
    remélem, Beca most már jobban lesz egy kicsit :) biztosan a barátainak is hiányzik :)
    mikorra várható folyti? :D
    puszii :)

    VálaszTörlés
  2. Szija!
    Beca már túllépett a nehezén! ;) Hogy a barátainak hiányzik-e az a következő részekből kiderül majd! ;)
    Puszi!

    VálaszTörlés