Kedves Blogom!
Lassan egy hónapja nem írtam már neked. Magyarázhatnám azzal is, hogy nagyon sok
elfoglaltságom volt ez alatt az idő alatt, de mi értelme lenne hazudni? Valójában csak a
négy fal között fekszem és szomorúbbnál szomorúbb számokat hallgatok. Pedig szinte
napra pontosan 1 hónapja milyen boldog is voltam. Legjobb lesz, ha az elején kezdem
és ezzel talán a magam helyzetét is egy kicsit megkönnyítem.
Június 5.-e volt. Apu szokás szerint elutazott, hogy segítse a Ferrari csapat munkáját,
anyu pedig hamar elment lefeküdni. Ez alatt én már nagyban készülődtem az éjszakai
bulira szüleim tudta nélkül. Egyedül Robert tudott valamit az akciómról, de neki is csak
annyit mondtam, hogy Daaviddal ünnepelünk, ahogyan azt terveztük.
Éppen sikerült elkészülnöm, mikor egy rövid duda szóra lettem figyelmes. Megbeszéltük
a fiúkkal, hogy itt találkozunk a házunk előtt mondván, hogy én vagyok a leglassabb.
Igazuk volt. Még így se tudtam időbe elkészülni, pedig késtek is vagy fél órát.
Gyorsan és egyben halkan rohantam ki a nappaliba, ahol még kénytelen voltam megállni
a tükör előtt, ellenőrizni az összhatást. Kék flitteres pánt nélküli topp, egy sötét farmer és
egy fekete magassarkú volt rajtam. A hajam kifelé szárítva omlott a vállamra, a sminkem
pedig éppen annyira volt vad, amennyire az este megkívánta.
Miután mindent rendben találtam magamon megindultam az ajtó felé, ahonnan hallottam
ismét egy aprócska duda szót. Visszanéztem még mielőtt indultam volna, dúlt bennem
a bűntudat, hogy így átverem apuékat.
Biztosan ők is szöktek már meg otthonról egy buli kedvéért fiatalon. Nyugtatgattam magam,
de nem sokat segített.
Kilépve az ajtón három kocsira lettem figyelmes. Egy ismeretlen ezüst színű sport BMW-re,
egy piros Ferrarira, valamint a már jól megszokott fekete Mercedesre. Nem kis pályás verdák,
de akik megtehetik miért ne tegyék. Először a Merci felé vettem az irányt. Már megszoktam,
hogy az unokatesóm ezzel jár értem, ha valahová együtt megyünk, de most sajnos tele volt.
Legnagyobb meglepetésemre az ifjabbik Kubica mellett bent ült egyetlen szerelme Henna is.
Elnevettem magam a gondolatra, hogy Daavid most milyen képpel ülhet és várhat engem
a Ferrarijában és előérzetem nem is volt annyira csalóka.
- Beca! - Üvöltötte a finn. - Gyere már! Negyed órája rád várunk.
- Szia Daavid! - Futottam oda hozzá és néztem be az ablakon.
- Rajtam keresztül akarsz beülni vagy megpróbálkozol a másik oldallal?
- Ne rajtam vezesd le, hogy nem tudtad lerázni Hent! - Mosolyogtam önfeledten. Halk morajlást
hallottam ekkor a hátam mögött, s mikor szembe fordultam a zaj forrásával meglepetten vettem
észre az ismeretlen autót magam előtt.
- Hello, Chris vagyok! - Mosolygott rám a hosszú szőke hajú srác. Nem hasonlított annyira az
apjára, mint Daavid, de rögtön tudtam kivel állok szemben.
- Rebeca Alonso! - Nyújtottam felé a kezem, mire Ő kihajolt a kocsiból és megölelt.
- Készen vagy Rebi? - Kérdezte a srác. A hátam elkezdett borsózni, gyűlölöm, ha így hívnak.
- Beca inkább, oké? - Távolodtam el tőle, majd egy zavart mosoly közepette megkerültem a
Ferrarit és bepattantam. Daavid persze csak röhögött rajtam. Ekkor még komolyan elgondolkodtam
azon, hogy joggal nevezem-e barátomnak. Ez mára megváltozott.
Beca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése